VISSZAVÁGTUNK A CSÍKIAKNAK

Ismét hatalmas összecsapást hozott az UTE és a Csíkszereda párharca. A novemberi meccshez hasonlóan megint volt hosszabbítás, ami ezúttal nem döntött, a büntetők viszont nekünk kedveztek, így most a lilák gyűjtötték be a két pontot.

Az UTE-Csíkszereda Erste Liga meccsen a kapukban az elsőszámú kapusok, Rajna és Adorján kezdtek, a csapatok pedig óvatos jégkoronggal nyitottak, a hetedik percben Szabó Ráczot küldték ki két percre, de kimaradt az első vendégelőny. Aztán a 13. percben meglőtte első gólját az erdélyi együttes, a hónap elején érkező Kurt Davies emelt középre, a korongba Forsbert ért bele. (0:1) Ezek után kimaradt egy vendég és egy hazai előny is, de újabb gól az első 20 percben nem született.

Már majdnem a mérkőzés felénél jártuk, amikor a 29. percben hatalmasat védett kapusunk, Rajna Miklós, aki Rokaly lövését hárította. Két perccel később egy támadó harmadban megnyert bulit után növelte előnyét a Csíkszereda. Kurt Davies távoli lövése jött ki Rajnáról, a kipattanót az Erste Ligában most debütáló, 33 éves cseh Honejsek értékesítette (0:2) A 32. percben Stevenson hatalmas helyzete maradt ki, majd a 37. percben Silló Arnold ziccerben léphetett ki, Kiss Dániel utolsó emberként buktatta, amit a zebrák Sportklub-büntetővel honoráltak: viszont Rokaly lövését hárította Rajna Miklós.

A harmadik 20 perc elején emberelőnyből talált be az Újpest, Kiss Patrik passzolt keresztbe Kovács Alexhez, aki a jobb felső sarokba bombázott. (1:2) Egyenlítenünk az 50. percben sikerült, amikor a friss magyar válogatott Tornyai Gábor lövésébe Szalma Zsolt ért bele a kapu előtt. (2:2) Az 56. percben fordított az UTE, Dansereau lövését blokkolta Becze, a lecsorgót McNulty kaparintotta meg, és Adorján mellett belőtte a harmadik újpesti gólt. (3:2) Bő két és fél perccel a vége előtt a szeredaiak lehívták kapusukat, majd alaposan körbelőtték Rajna ketrecét, és kevesebb mint fél perccel a záró dudaszót megelőzve Láday Balázs hosszabbításra mentett. (3:3)

A hosszabbításban nem lőttek gólt a csapatok, a büntetőknél Dyson Stevenson bebombázta, valamint Kiss Patrik gyönyörű csellel eltette a korongot Adorján mellett, míg a Csíkszeredai Sportklub egyszer sem talált be. Az UTE 4:3-as győzelmével megszakította ötmeccses vereségszériáját, a bajnokságban október 6-a után tudott ismét nyerni a Megyeri úton.

nyilatkozatok

videók