Az utolsó öt Erste Liga meccséből csak egyet nyert meg a csapatunk, így van mit kijavítanunk pénteken este a ligautolsó Dunaújvárosi Acélbikák vendégeként. A DAB ugyan rosszul kezdte a szezont, de idén már két erdélyi csapatot is megleptek Somogyi Balázs tanítványai hazai pályán.
A két együttes idén már találkozott egymással, az alapszakasz harmadik mérkőzésén a mieink hazai jégen egy szoros meccsen 2:1-re verték az Acélbikákat. A DAB-nak a szezon eddigi része egy komoly vesszőfutás volt, tíz mérkőzés alatt összesen négy pontot szereztek, egyszer hazai pályán legyőzték a jelenleg vezető Corona Brassót, múlt vasárnap pedig csak hosszabbításban maradtak alul a GYHK-val szemben, szintén Dunaújvárosban.
A jelenlegi formájuk tehát felfelé ívelőnek tűnik, hiszen az előző fordulóban pontot tudtak menteni, így óriási hiba lenne lebecsülni az egykor szebb napokat látott Fejér vármegyei együttest.
Bár az utóbbi öt mérkőzéséből az Újpest is csak egyet nyert meg, méghozzá az FTC elleni derbit, de a mieink szezonja így is sokkal jobban indult, mint a Dunaújvárosé. Két hazai pályán elszenvedett vereség után azért jó lenne visszatalálni a győzelem útjára, ráadásul, ha pénteken este nyerni tudunk a DAB ellen, akkor szerencsés esetben még a dobogóra is visszakerülhet a csapatunk.
A stabil jó játékkal az Újpest külföldi támadói egyelőre adósak, ugyan mindannyian megcsillantották már tehetségüket, de tartósan jó formát még egyikük sem mutatott. A szurkolók sokat várhatnak az előszezonban remekül teljesítő Dyson Stevenson visszatérésétől, aki kézműtétje után már jobban van, a jelenlegi hírek szerint az IIHF szünetet követően, november közepén már Jason Morgan vezetőedző rendelkezésére áll majd.
A DAB-UTE összecsapás pénteken 18.30-kor kezdődik a Dunaújvárosi Jégcsarnokban, a mérkőzést az Erste Liga TV közvetíti majd élőben.

#utehoki