VERESÉG AZ ÉV CSATÁJÁBAN

Négyszer 20 perc után is 1:1-es döntetlen állt az eredményjelzőn, nagyon sokáig nem bírt egymással az UTE és a BJAHC. A második hosszabbításban aztán gólt szerzett az ellenfél, így zsinórban a harmadik negyeddöntőt is behúzta. 

Sokkal jobban kezdett a vendégcsapat a Megyeri úton, Kangyal Balázs együttese tíz percen át lövöldözte Rajna kapuját, de szerencsére Miki ezúttal is állta a sarat. A harmad második fele kissé kiegyenlítettebb játékot hozott, de maradt a BJA fölény, a mieink minta csak azt várták volna, hogy vége legyen az első játékrésznek. Jellemző, hogy a 17. perctől előnyben is játszhattunk, de tulajdonképpen felállni sem tudtunk, azért a fórt egy Stevenson lövéssel zártuk.

A második harmad elején már fel tudtuk venni a kesztyűt, de a 26. percben az első két meccsen is kiválóan játszó Blackwater lőtt a kapu mögül középre a tavaly még nálunk játszó Szabó Dánielhez, akinek lövéséből vezetés szerzett a BJA. (0:1) Mintha a csapatunk attól talált volna magára, hogy hátrányban játszhat, előbb Michael Pelech helyzete következett, majd Vértes Nátánék egyenlíthettek volna. Persze maradtak lehetőségek a túloldalon is, de Rajna eszén ezúttal nem tudtak túljárni. A második előnyünket Dansereau gáncsolása miatt kaptuk, a fór végén Kovács Alex lövése kapuvasat érintett, majd a harmad végére a mi csapatunk fogyatkozott meg rossz csere miatt.

A harmadik játékrészt így hátrányban kezdtük, amit az ellenfél iparkodott kihasználni, több lövést is elengedett a BJAHC, de megúsztuk az újabb gólt. Ezek után is az ellenfél percei következtek, majd jött egy Tornyai helyzet, így Farkas is bebizonyíthatta, hogy kiváló formában van. Nem sokkal később éppen Tornyait ültették le akadályozás miatt, de nem jött a második vendég találat. Majd a BJA is összehozott egy kiállítást, ebből az előnyből Kiss Patrik engedett el nagy lövést, ami attól lett emlékezetes, hogy a korong beragadt Farkas kapus fejvédőjének rácsába, így a gólvonal mögé nem kerülhetett be. Az 55. percben olyan valószerűtlen helyzetből egyenlítettünk, hogy elmondani is nehéz mi történt: Pokornyi Dávid esett el Farkas kapuja előtt, de még beleért a korongba, Michael Pelech pedig háttal állva piszkált bele, így a játékszer valahogy átcsorogva Farkason a kapuba kötött ki. (1:1) Az utolsó percekben újabb gól nem esett, csak helyzetekig jutottak a csapatok. 

A rendes szünet után kezdődhetett az első ráadás, aminek kezdőpercei két nagy Schlekmann helyzetet hoztak. A rozsomákok legponterősebb, aranymezes játékosa azonban egyszer sem tudott kifogni Rajnán és az újpestiek őrangyalán. Aztán jött még néhány komoly vendégmomentum: Szabó Bence, Nagy Gergő és Schlekmann is közel járt az aranygólhoz, viszont a túloldalon a mieinknek is volt néhány kihagyott lövése, de nem jött a hirtelen halál, így következett a negyedik teljes szünet. 

Az ötödik játékrészben – a versenykiírásnak megfelelően – már három a három ellen kezdtek a csapatok. Ebben a felállásban három perc játék után Sol vesztette el a korongot a saját harmadunk bejáratánál, majd a mellette megiramodó Nagy Gergőt akasztotta, így kiállították. Az emberelőnybe kerülő vendégek pedig néhány passz után lemészárolták a cserélni sem tudó lila-fehér sort; a győztest gól végül Nagy Gergő lőtte be. (1:2) A találatot sokáig videózták a vezetőbírók, de végül megadták, így a harmadik meccset is behúzta a BJA, hiába küzdöttünk irgalmatlan nagyot. Folytatás holnap 18 órakor, szintén a Megyeri úton, ahol már az életben maradásért küzdhet az Újpest.

nyilatkozatok

videók