Elképesztő izgalmak után legyőztük az Erste Liga címvédőjét a naptári év első fordulójában hazai jégen. Rajna Miklós 50 védést mutatott be, végül 4:2-re győztük le hazai jégen a Gyergyói HK csapatát.
Nagyon eredményes hetek után fogadta az Újpest a székelyföldi csapatot, így a forma alapján elmondható, hogy esélyeként léptünk jégre. Az utóbbi hetek meccsdömpingjében viszont jó néhányan szedtek össze kisebb-nagyobb sérüléseket, így elég foghíjas sorokkal vágtunk neki a naptári év első meccsének. Jason Morgan ezen az estén nem számíthatott a hetek óta sérült Vértes Nátán és Rósa Levente mellett Kovács Alexre, Kiss Patrikra és Keegan Dansereaura sem. Ráadásul az alapszakaszban már háromszor találkozott a két csapat, a GYHK mind a három alkalommal győzött, nemhogy mérkőzést, még harmadot sem tudtunk nyerni ellenük az aktuális kiírásban.
Ennek megfelelően aktívabban kezdte a találkozót a piros-fehérben játszó vendégcsapat, az újpesti vasak előtt Rajna Miki már néhány perc után tíz védésnél járt, vezetésével kibekkeltünk egy emberhátrányt is, míg az újpesti csatárok csak ritkán értek fel Rinne kapuja elé. Viszont az első lehetőséget így is kihasználtuk, a nyolcadik percben finn védőnk, Taneli Ronkainen lőtt távolról, a palánk mellől laposan, korongjába Kovács Sebestyén piszkált bele a kapu előtt, ami így védhetetlenül csapódott a gyergyóiak kapujába. (1:0) A következő néhány percet megint megnyomta a GYHK, de Rajna állta a sarat, majd mi is megkaptuk az első előnyünket, mert a rendkívül agilisan játszó Golodot csak szabálytalanul tudták szerelni. Másfél percig úgy tűnt, hogy nem tudjuk megjátszani a fórt, de újra jött Ronkainen messziről, és az egyre jobb formába lendülő finn a gólpassz után egy gólt is feliratott magának a 17. percben. (2:0) Ez volt az UTE első emberelőnyös gólja ebben a szezonban a GYHK ellen.
Hiába fejezett be sokkal több akciót kapura lövéssel az első harmadban a vendégcsapat, így is két gólos hátrányból indították Markus Juurikkala játékosai a középső játékrészt, amelynek elején sokat dolgoztak az felzárkózásért, de a mieink is jól játszottak. A 28. percben Golod szólóját még védte a vendégek kapusa, majd egy perccel később kisebb csetepaté alakult ki az újpesti kapunál, aminek a végén a gyergyói Jalasvaara 2+2 perces, Szalma Zsolt pedig kétperces büntetést kapott, így újra emberelőnybe kerültünk, amit 16 másodperc alatt sikerült gólra váltani! Anthony Luciani is Ronkainentől kapott passzt, lövése még megpattant egy vendégvédő korcsolyáján, így Rinne nem védhetett. (3:0) A mieink harmadik gólja után kaotikus percek következtek a jégen: egy óriási Rajna védés után fordult az Újpest, Golod szólózhatott, aminek a végén gólt szerzett, de a zebrák utólag visszanézték az esetet, és megállapították, hogy less volt, és érvénytelenítették a találatot. Ezek után ismét vendéghelyzet következett, Fejes lövését a gólvonal környékéről sikerült kipiszkálni, így mehetett tovább a játék, ismét Golod került helyzetbe, és egy újabb szólót értékesített. Az eredményjelző ekkor már négygólos újpesti vezetést mutatott, de jött az újabb challenge, aminek a végén nagy nehezen megállapították, hogy Fejes korongja bent volt, így visszaállították az órát több mint két perccel, az állás pedig (3:1) -re változott. Az extrahosszúságú második játékrész végén még mindkét csapat ütött egy-egy kapuvasat, de az eredmény már nem változott.
Az utolsó 20 perc áthúzódó újpesti előnnyel kezdődött, de ebből nem szereztünk gólt, utána viszont perceken át nyomasztó fölényben játszott a Gyergyó. A mieink ugyan hősiesen helyt álltak, de kiütközött, hogy kevés volt a hadra fogható játékosunk ezen az estén, így már a fáradtság jeleit mutattuk. Az 52. percben egy góllal közelebb zárkózott a GYHK, a finn Väyrynen átcselezte magát a védelmünkön, Rajna egyedül maradt vele szemben, és tehetetlen volt. (3:2) A találat után játékosaink nagyon jól menedzselték az időt, így közeledett a meccs vége, 2 perc 15 másodperccel a záró dudaszó előtt a Gyergyó levitte Rinnét, de az egyenlítés hat az öt ellen sem jött össze nekik. Az elképesztően izgalmas meccset végül a 60. percben Burzan zárta le egy üres kapuba betett koronggal. (4:2) A mieink zsinórban az ötödik meccsüket nyerték meg, és egy pontra megközelítették a második helyen álló GYHK-t a tabellán. A székelyföldiek pedig az idényben negatív csúcsot döntöttek meg azzal, hogy sorozatban harmadszorra szenvedtek vereséget.
