2025.11.30.

ute_jégkorong_logó

9 - 2

dunaújvárosi acélbikák logó

ÚJABB KIÜTÉSES SIKER

Két nap alatt már másodszor szakadt ki a lila-fehér gólzsák. A mieink 9:2-re verték meg a DAB csapatát, pedig a dunaújvárosiak három hete győzni tudtak a Megyeri úton.

Pedig csapatunkból többen is hiányoztak, sérüléssel, illetve betegséggel bajlódik Rajna Miklós, Antony Luciani, Vértes Nátán és Rósa Levente is. Az újpesti kapuvasak közé ezúttal is az előző meccsen shutoutot elérő Erdei Kiki állt be, míg a vendégeknél Szücs Botond kezdett a kapuban.

Nagyon jól indult számunkra a találkozó, a 10. percben már kettővel vezettünk, az első gólt a meccsről meccsre jobban játszó Dansereau szerezte (1:0), a kilencedik percben pedig a legnagyobb pontgyárosunk, Maxim Golod is betalált. (2:0) Ugyanő lőtte a következő gólt is a 16. percben (3:0), ezzel az Erste Liga kanadai táblázatán második helyen álló játékosunk egyetlen pontra megközelítette a legponterősebb játékost, a Brassóban játszó David Levint.

A második játékrész elején – a mérkőzésen már másodszor – Pokornyi ült le két percre, de nem a DAB zárkózott, hanem mi húztunk el még jobban: Lőczi Barni szerzett hátrányból egy nagy gólt a 22. perben (4:0), hasonlót, mint amilyet két nappal korábban lőtt a FEHA19-nek. Ha mindez nem lett volna elég sokkoló, a kiállítása után visszatérő Pokornyi Dávid is bevert gyorsan egyet a 23. percben (5:0), ezek után nem csoda, hogy a DAB kapust cserélt, BejóAndrás állt be Szücs helyett. A friss portás 16 percig állta a sarat hibátlanul, de jött egy újabb újpesti védő, méghozzá kapitányunk, Kiss Dani, aki belőtte a hatodik UTE-gólt. (6:0)

A harmadik harmad elején kicsit visszavettünk, így a DAB előbb ütött egy óriási kapuvasat, majd Keresztes Zsombor be is talált Erdeinek (6:1), aztán az 50. percben –kettős hátrányban – bekaptunk még egy gólt, amit Vuoksiala továbbított arra az oldalra, ahova Erdeinek esélyes sem volt átérni (6:2). Ettől még a mieink nem jöttek zavarba, az 53. percben előbb Páterkaugrott ki, és ütött nagy gólt öt az öt ellen (7:2), aztán kevesebb mint egy perc múlva Kiss Patrik kapu elé belőtt passzából Dansereau csapta be a védelmet finom csuklómozdulattal (8:2). Végül az 57. percben két újpesti fiatal hozta össze az utolsó gólt, Lőczi verte meg a védőjét, a középre centerezett korongjából pedig Szabó Rácz Maxim ütött gólt (9:2). A mieink két nap alatt 16 gólt lőttek úgy, hogy topjátékosaink mellett ezúttal a védők és a fiatalabb csatárok is kivették a részüket a pontszerzésből, így magabiztosan várhatjuk a hétközi BJA HC elleni káposztásmegyeri meccset.  

nyilatkozatok

Jason Morgan, vezetőedző – UTE

„Minden ellenfelet tisztelni kell, és mi így is álltunk a mai meccshez. Legutóbb hazai pályán megvertek bennünket, erre akartunk válaszolni, elégedett vagyok az eredménnyel. Még mindig azt mondom, hogy nehéz a DAB ellen játszani, egy helyzeteit a legtöbbször jól kihasználó csapatról van szó, sok támadó szellemű játékossal. Ma is több mint 40-szer lőttek rá, de Erdei Kiki fantasztikusan teljesített a kapuban, ezért kicsit csalódott vagyok, hogy nem úszta meg kapott gól nélkül a csapat, nem rajta múlt a dolog. Óriásit játszott Danzi is, és az emberhátrányos védekezésünk is nagyon jó volt egészen a kettős hátrányunkig. A fiúk kezdenek összeállni csapatként, és tudnak egymásért játszani 60 percen át. Most élvezzük ezt az estét, aztán szerdán egy nagyon kemény meccs vár ránk. A BJA ma nagy győzelmet aratott a Gyergyó ellen, és az lesz az utolsó meccs a szünet előtt. Remélhetőleg a srácok mindentbeletesznek majd, hogy jó eredmény érjünk el akkor is.„

Németh Péter, másodedző – DAB

„Úgy érkeztünk ide, hogy nagyon fontos két meccs áll előttünk, szerettünk volna minél több ponttal távozni innen is, és aztán majd kedden Székesfehérvárról is. A két csapat között ma a helyzetkihasználásban volt óriási a különbség. Ők a legkisebb hibáinkat is kegyetlenül kihasználták, mi a legnagyobb helyzeteket sem tudtuk belőni. Természtesen egy 9:2-es vereségnél nincs mit megmagyarázni, a csapat és az edzők, tehát mi hibáztunk óriásit. De, aki látta a mérkőzést, az valószínűleg azt is látta, hogy nem egy tipikus 9:2-es meccs volt, hiszen 41-et lőttünk kapura, mégis az eredmény alapján nagyon sima volt.”

videók