ÚJABB 2 ÉV ÚJPESTEN

Fiatal kapusunk, Erdei Krisztián hosszabbított, továbbra is Rajna Miklós mögött tanulhat az Erste Ligában. rövidesen 21 éves hálóőr az elmúlt idényben már több alkalommal is lehetőséget kapott a bizonyításra a felnőttek között.

A fiatal játékos számára kicsit sem ismeretlen a lila-fehér mez: immár a tizedik évét kezdi meg Újpesten, ennyi idő alatt az otthonává vált a klub. 

„Most kezdem a tizedik évemet itt Újpesten. Olyan szurkolótáborunk van, ami szerintem más csapatnak nincsen. Tényleg buzdítanak akkor is, ha nem megy, és akkor is, ha megy. Az utánpótláshoz képest ezt fantasztikus volt megtapasztalni, amikor első felnőtt meccseimet játszottam.” – mondta az utehoki.hu-nak nyilatkozva Erdei Krisztián. 

Krisztián azt is kiemelte, hogy mennyit tanulhat a válogatottat is megjárt kiváló kapusunktól, a rutinos Rajna Mikitől.

„Valószínűleg ő lesz a prioritás a következő szezonban is, de szeretnék minél több meccsen védeni, ezért fogok dolgozni. Miki egy nagyon jó kapus, sok olyan tulajdonsággal, ami egy első számú kapusnak fontos. Figyelem őt a meccseken és az edzéseken is – sokat lehet tőle tanulni.”

A klub akadémiai rendszeréből érkező tehetség külön hálával beszélt a szakmai stáb és a játékostársak támogatásáról is:

„Az Akadémián nagyon nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztésünkre. Nagyon jó szakmai stáb dolgozott velünk ott is, és a felnőttcsapatnál is. A játékostársak pedig rengeteget segítettek a beilleszkedésben, és az is sokat jelentett, hogy Váradi Andrissal egyszerre kerültünk fel a felnőttek közé. Régen ismerjük már egymást, ez megadja nekünk a stabilitást.”

Krisztián számára nem volt könnyű az átállás az utánpótlásból a felnőttbe – hiszen, mint mondja, „itt nagyon kicsi pontatlanságok is gólhoz vezethetnek”, és ezt a jégen is hamar megtapasztalta. Ugyanakkor pozitívan tekint a jövőbe:

„Sok fiatal magyar játékos lesz a keretben, most kell megmutatni mindenkinek, hogy mennyit fejlődtünk. Izgatottan várom a következő szezont, remélem, hogy minél több lehetőséget kapok, és tudok bizonyítani. Úgy érzem, hogy számítanak rám, és terveznek velem a következő évekre.”

Kapusunk a nyári felkészülést már korán megkezdte, hiszen tavaly sérülés hátráltatta, idén viszont minden energiájával a munkára koncentrál:

„Tavaly egy sérülésből tértem vissza az osztrák döntő után, így nehezebben tudtam elkezdeni a felkészülést. Most amint véget ért a szezon, egyből nekiálltam. Éppen másfél hetes pihenőm van, de jövő héten már szeretnék visszatérni a konditerembe, és folytatni ugyanazt a terhelést és edzésmunkát, amit az elmúlt hetekben megszoktam.

Erdei Krisztián zárásként hozzátette: nagyon várja már, hogy újra jégre léphessen a Megyeri úton:

„Most furcsa ez a nagy meleg és a csend a csarnokban. De reméljük, hogy minél hamarabb eljön az augusztus, jön a jég és a hideg, újra edzhetünk, aztán jönnek az első meccsek, a jó hangulat. Tényleg nagyon várom a szezonkezdést.”

Sok sikert kívánunk a szezonkezdésre és a következő két évre egyaránt!

#hajrálilák