Szombaton délután 5 órától újra a FEHA19 ellen játszik a csapatunk, Tokaji Viktor vezetőedző együttesét hat nappal ezelőtt hosszabbításban sikerült megverni, szintén a Megyeri úton.
A meccsen már be is mutatkozik új játékosunk, James Shearer, aki december 27-én érkezett Magyarországra.
Kanadai védővel erősítette meg keretét az Újpest. James Shearer 27 éves, eddigi pályafutásának jelentős részét észak-amerikai ligákban töltötte, az elmúlt években a Utah Grizzlies csapatát erősítette alkapitányként, csak az előző szezonban tett egy kitérőt, és játszott az angol Elit Ligában. Új igazolásunk védő létére ponterős játékos, aki az összes állomáshelyén szórta a gólpasszokat. James Shearer már a nyolcadik észak-amerikai légiós csapatunkban.
Új szerzeményünk már szombat délután pályára lép a FEHA19 elleni Erste Liga alapszakasz-meccsen, amelyen mindenképpen nagy csatára van kilátás. A kisvolán utoljára a mieink ellen hokizott még karácsony előtt két nappal, akkor kikaptak hosszabbításban a liláktól, viszont a mostani meccsre pihentebben érkeznek, hiszen az UTE december 26-án Debrecenben vendégszerepelt.
Az Újpest-FEHA19 összecsapás szombaton délután 5-kor kezdődik a Megyeri úton, jegyek elérhetőek online, vagy a találkozó előtt a jégcsarnok jegypénztárában.
A meccset az Erste Liga TV közvetíti élőben.
