Hat napja az Újpest nyert hosszabbításban, ma viszont rendes játékidőben szerzett három pontot a székesfehérvári csapat. A kisvolán öt év után tudott újra Erste Liga mérkőzésen nyerni a Megyeri úton.
A mieink keretéből ma hiányzott Simon Péter és Szalma Zsolt, viszont az első bekkpárban szerepelt friss igazolásunk, a kanadai James Shearer, aki csak tegnap landolt Budapesten, kapunkat pedig újra Rajna Miklós védhette.
Néhány perc alatt mindkét oldalon volt kiállítás, de gól csak a nyolcadik percben, öt az öt ellen született, sajnos a vendégek szerezték meg a vezetést: Szabó lőtt távolról, takarásból nagy gól az újpesti kapuba. (0:1) Nem sokkal később ismét helyzetbe került a FEHA, de Keresztes Zsombor ziccerét fogta kiváló kapusunk. A harmad végén újra végig játszhattunk egy fórt, de csak kapuvasig jutottak a lilák.
A fordulás után, a 25. percben korongot vesztett a vendég együttes saját védekezőharmadában, amire a mieink lecsaptak, az akció végén az első újpesti meccsét játszó James Shearer talált be a hosszú felsőbe Melnyicsuk kapusnak. (1:1) A gól után egy perccel Kiss Patrikot ültették le bottal akasztás miatt, de alig 20 másodpercet töltött a padon, olyan gyorsan szerzett ismét vezetést a fehérvári farmcsapat. Egy távoli bomba lepattant az újpesti védelemről, az ismétlésből Hakanen bevágta. (1:2) Még ugyanebben a percben kettős hátrányba kerültek a vendégek, az UTE pedig pillanatokkal később egyenlített, a végrehajtó a pontosan célzó Keegan Dansereau volt. (2:2)
Az utolsó harmadban, egészen pontosan a 43. percben, a mérkőzésen már harmadszor szerzett vezetést a Fehérvár, Farkas passzolt Zezeljhez, akinek lövése megpattant egy boton, így Rajna Mikinek esélye sem volt a hárításra. (2:3) A meccs hátralevő részét szinte végigtámadták a lilák, de a befejezésekbe mindig hiba csúszott. A vége előtt két és fél perccel Rajna is lekorcsolyázott, ezek után egy üres kapura lőtt fehérvári góllal Farkas állította be a végeredményt. (2:4) Az Újpest hétfőn javíthat, mert jön az idei negyedik derbi, amikor a Ferencváros látogat majd a Megyeri útra.
