Az UTE jégkorongszakosztályának vezetősége és a felnőtt együttes edzői stábja úgy döntött, hogy az elmúlt hetek sikertelen szériája miatt drasztikus változásra van szükség. Ezért szerződést bontottunk az eddigi csapatkapitánnyal, Kyle Justtal.
A kanadai támadó 2020 nyarán érkezett az Újpesthez, idén ősszel kezdte meg az ötödik szezonját lila-fehérben. A csapatnál 147 mérkőzést játszott le, és éppen ennyi, összesen 147 pontot termelt a mieinknél. Kyle Justtal ma szerződést bontottunk, pótlásán már dolgozik a vezetőség az edzői stábbal egyeztetve.
„Minden évben minden csapat más, mert új játékosok jönnek, és új szisztéma szerint játszanak. – mondta vezetőedzőnk, a szintén kanadai Jason Morgan. – Kyle hiába tett rengeteget az Újpestért, sajnos az idei keretünkbe nem igazán illett bele. Hálásak vagyunk eddigi erőfeszítéseiért és további sok sikert kívánunk neki!”
A drasztikus változás szükségességében teljes az egyetértés az edzői stáb és a vezetőség között. A meghozott nehéz döntésről Ancsin János szakosztályigazgató is beszélt.
„Nem mindennapos dolog, hogy egy csapat szerződést bont egy olyan játékossal, aki évek óta a klub kötelékében van, sőt, idén a csapatkapitányi feladatokat is megkapta. – kezdte a szakosztály vezetője. – Pokoli nehéz, ugyanakkor úgy hisszük, hogy szükséges döntés volt. Az idei keretünkben nem igazán találtuk meg Kyle helyét, ezért felajánlottuk neki, hogy közös megegyezéssel távozhat, a játékos pedig élt ezzel a lehetőséggel. Minden köszönünk Kylenak, amit ezért a klubért tett az évek alatt, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakhoz.”
A búcsúzó játékos helyett a klub igazolni szeretne egy olyan jégkorongozót, aki jobban illeszkedik a csapat jelenlegi struktúrájába.
„Már gőzerővel dolgozunk azon, hogy megfelelő játékost igazoljunk, de kapkodni nem szeretnénk, és ez vonatkozik a csapatkapitány személyére is. Az előttünk álló találkozókon különböző kapitányai lesznek a csapatnak, hogy ki lesz a végles, arról később hozunk döntést.” – zárta gondolatait Jason Morgan.

#utehoki