Az Újpesti Torna Egylet jégkorongcsapatánál újabb saját nevelésű játékos kötelezte el magát a klub mellett. Szabó Rácz Maxim, a mindössze 20. születésnapja előtt álló csatár, két évre aláírt, így továbbra is lila-fehérben folytatja pályafutását.
A döntés jól illeszkedik az UTE jelenlegi stratégiájába, amelynek lényege, hogy a klub hosszú távon számít azokra a fiatal magyar játékosokra, akik itt kezdték profi pályafutásukat, és egyre inkább a felnőttcsapat meghatározó tagjai lehetnek. Az elmúlt hetekben több fiatal játékos is maradás mellett döntött, így a csapat gerince együtt marad – ez stabil alapot jelenthet a következő szezonra.
Maxim az elmúlt idényben hét kanadai ponttal (1 gól, 6 gólpassz) járult hozzá a csapat teljesítményéhez. A szezon vége után két hét pihenőt tartott, majd egyéni felkészülésbe kezdett, a legtöbbször Pokornyi Dáviddal együtt edz egy számukra kidolgozott program szerint. Mint mondta, az edzéseket július végéig folytatják, hogy augusztusra teljes erőbedobással kezdhessék meg a közös felkészülést és a jeges edzéseket a csapattal. Emellett, ha otthon van a családjánál a Vajdaságban, akkor is aktív: fut, súlyzós edzéseket végez, padeltjátszik.
„Eléggé meg kellett küzdenem az elmúlt években a felnőttmezőnyben, mert fizikailag még nem voltam olyan szinten, mint a többiek, de úgy érzem, hogy évről évre javul a helyzet, a következő szezonban már ott leszek mellettük, sőt az is lehet, hogy jobb leszek náluk. Idén szeretnék még többet hozzátenni a csapat játékához” – fogalmazott a fiatal csatár.
A szerződéshosszabbítási ajánlatra gyors döntés született részéről. „Nagyon jól érzem magam ebben a csapatban, itt nőttem fel. Úgy tekintek az egyesületre, mint a saját közegemre. Itt ismerek mindenkit, ez az otthonom. Örülök, hogy számítanak rám, és hogy folytathatom az Újpestnél.”
Szabó Rácz a következő két szezonban fontos tagja lehet a csapatban. Egyéni céljai között szerepel a felnőtt válogatottba való bekerülés, de hangsúlyozza, hogy jelenleg az Újpest az elsődleges. „Szeretnék több pontot szerezni és hatékonyabban hozzájárulni a csapat eredményeihez. A válogatott csak akkor jöhet szóba, ha itt jól teljesítek.”
A hosszabbítás megerősíti azt a tendenciát, hogy az UTE fiatal magyar játékosai tudatosan Újpesten képzelik el profi karrierjük következő szakaszát. A klub ezzel hosszú távra tervez: nemcsak a jelenlegi szezonra, hanem egy több idényre épülő, hazai alapokra támaszkodó csapat kialakítására törekszik. A játékosok közötti kohézió és a klub iránti lojalitás az egyik legfőbb értéke az egyesületnek, ezt erősíti Szabó Rácz Maxim döntése is.

#hajrálilák