Az idei alapszakaszban másodszor játszunk pénteken este a FEHA 19 ellen. Az első összescsapáson, november elején, szintén Székesfehérváron a hazai csapat nyert, miután a szétlövésben megszerezték a második pontot is a mieink ellen.
Tabellaszomszédok találkoznak, hiszen az eddigi 20 mérkőzés alatt a FEHA 25 pontot gyűjtött, míg a mienk 24-et, ezzel a két csapat a táblázat nyolcadik, illetve kilencedik helyét foglalja el. Az elmúlt néhány forduló eredményei alapján kijelenthető, hogy a pénteki találkozó esélyesei inkább a székesfehérváriak, akik a múlt héten legyőzték a DVTK és az FTC csapatát is, míg a mieink hazai jégen kikaptak a Csíkszeredától hosszabbításban, a Brassó ellen pedig rendes játékidőben.
„Az elmúlt hetekben gödörbe kerültünk, de keményen dolgozunk és készülünk az előttünk álló meccsekre. – mondta támadónk, Ian McNulty. – A FEHA19 egy jó erőkből álló fiatal csapat, a mérkőzésen többet kell próbálkoznunk náluk, és meg kell nyernünk a párharcokat. Szerintem fejlődtünk az utóbbi időben, sajnos ez az eredményeken még nem látszik, de sokkal magabiztosabbak vagyunk attól, hogy egyre egységesebb a csapat, és a meccseken meg tudjuk valósítani, amiket az edzésen gyakorlunk. – tette hozzá kanadai játékosunk.
Ian McNulty szavai bizakodásra adhatnak okot, ahogy az a tény is, hogy pénteken este már játszhat csapatunk frissen igazolt jégkorongozója, a szintén kanadai Michael Pelech, aki szerdán érkezett meg eddigi csapatától, a Glasgow Clantól.
A FEHA19-UTE mérkőzés pénteken 18.30-kor kezdődik, a meccset az Erste Liga TV közvetíti élőben.

#hajrálilák