NINCS MESE, GYŐZNI KELL

Az OB I-es rájátszás negyeddöntőjének második meccse következik a Ferencváros ellen. Idegenben kikaptunk, így, ha állva akarunk maradni a magyar bajnokságban, akkor győzni kell kedden este.

Az idei kiírás alapszakaszában rendre szoros meccseket játszott egymással a két ősi rivális, viszont a rájátszás nyitányaként az FTC végig vezetve verte vasárnap a mieinket 5:0-ra. Nincs mit ezen szépíteni, nem ilyen eredményre számítottunk, de elmondható, hogy a negyeddöntő első meccsén így sem játszottunk alárendelt szerepet. A zöld-fehérek kétszer nagyon jókor lőtték be a fórjukat, így két egálközeli harmad után vezettek 2:0-ra, a mieink pedig csak szaladtak az eredmény után. Aztán az 53. percben bekapott harmadik találat után Jason Morgan tanítványai fejben már a keddi következő mérkőzésre koncentráltak.

A Tüskecsarnokban elszenvedett vereség dacára az UTE még nem vesztette el a pályaelőnyét a párharcban. Az OB I tabelláján előrébb végeztünk, mint riválisunk, ezért a második, és győzelmünk esetén a mindent eldöntő harmadik mérkőzést is hazai jégen játszhatjuk. Tehát „csak” annyi dolgunk van, hogy a Megyeri úton egy nap alatt kétszer nyerjünk az FTC-Telekom ellen. 

Ahhoz, hogy ez sikerülhessen, minden szurkolónkra szükségünk van kedden és szerdán is az Újpesti Jégcsarnokban! A mérkőzésre jegyeket online lehet venni, illetve hazai drukkereknek az első harmadszünet végéig a jegypénztárban is. Ezúttal is lesz tombola a Megyeri úton, a legszerencsésebb szurkolónk az egyik legnagyobb közönségkedvenc, Rajna Miklós mérkőzésen viselt mezét viheti haza.

Az OB I negyeddöntőjének második derbije, az UTE-FTC-Telekom összecsapás kedden. 18.00-kor kezdődik, a meccset az Erste Liga TV élőben közvetíti.

#hajrálilák