Most verhetőnek tűnik a Corona

Bár talán a legerősebb játékoskerettel rendelkezik az Erste Ligában, még sincs igazán jó formában a Corona Brassó. Míg hónap elején a BJA, pénteken a Ferencváros verte el őket simán, otthon pedig a FEHA 19 ellen is megszenvedtek a pontokért a kék-sárgák.

Persze azt nem állíthatjuk, hogy a mieink parádés formában vannak, de azért az IIHF szünet óta lejátszott mindhárom mérkőzésen harcban álltak a győzelemért. Ez múlt pénteken Debrecenben három pontot hozott, majd egy hete az FTC- és pénteken a Csíkszeredával szemben egy-egy gólos, szűk vereséget. Apró szépségtapasz, hogy a Sportklub ellen legalább a pontszerzés összejött Jason Morgan csapatának.

Dave MacQeen csapatának az utóbbi hetekben nem sikerülnek hibátlanul a magyarországi túrák, pedig játékosállományát tekintve minden eddiginél erősebbnek tűnik a tavalyi EL-győztes Brassó. Két hete a BJA verte meg őket 4:2-re Káposztásmegyeren, pénteken pedig az FTC, így ma kettőzött erővel hajtanak majd a három pont megszerzéséért. A mieinknek is van mit javítania, mert jelenleg az Újpest a harmadik legtöbb pontot vesztő együttes a ligában a DAB és a FEHA19 után. 

A két csapat idén eddig kétszer találkozott egymással, Brassóban szűken, 2:1-re nyert a hazai együttes, míg október elején 4:1-re győztek Újpesten.

A meccs vasárnap 17.00-kor kezdődik a Megyeri úton, jegyek elérhetőek online, vagy a találkozó előtt a jégcsarnok jegypénztárában.

A mérkőzést az Erste Liga TV közvetíti élőben.

#hajrálilák