Kivételesen izgalmas, nagy iramú mérkőzésen vertük meg 3:2-re a Ferencvárost. Így két hét alatt másodszor is derbit nyert a csapatunk, ezúttal hazai pályán, a csodás újpesti publikum támogatásával.
Rögtön az elején emberelőnybe került az UTE, Bangát küldték ki buktatás miatt a második percben, de akkor még nem találtunk be az FTC kapuját védő Nagy Kristófnak. Néhány kisebb vendéghelyzet után azonban összejött az első gól is; a kilencedik percben korongot csíptünk el a támadóharmadban, így a létszámfölényes figura végén Keegan Dansereau lőhetett (1:0). A 15. percben az FTC is megkapta az első előnyét, Nádasdy Marcit ültették le, és ezt 38 másodperc után sikerült is gólra váltaniuk a zöld-fehéreknek. A korongot a finn Michael Keränen lőtte rá jó ütemben, de az még megpattant Mattyasovszkyn is, így kiváló kapusunk, Rajna Miklós nem védhetett (1:1).
A második játékrész éppen Rajna Miki apró hibájával, majd hatalmas mentésével folytatódott, kapusunk Keränen elé tolt ki egy korongot, de az éles szögből leadott lövést bravúrral hárítani tudta. A következő tíz perc leginkább a feszültség levezetéséről szólt, rövid időn belül háromszor is kialakultak kisebb-nagyobb csetepaték a jégen, mindegyiknek páros kiállítás lett a vége. A legnagyobb bunyót Cody Sol és a ferencvárosi Tyson Helgesen vívta, az ökölharcot nagyra nőtt védőnk nyerte az FTC szintén kanadai védője ellen, a kiváló hangulatot teremtő újpesti szurkolók legnagyobb örömére. A vezetést ezek után a 34. percben szerezte meg újra csapatunk, megint egálnál. Kettő az egy ellen támadtunk, Dansereau gyönyörűen hozta játékba a második hullámban jól érkező Kiss Patrikot, aki a felső sarkot lőtte ki (2:1). Ezzel még nem volt vége a harmadnak, újra előnyhöz jutott a Ferencváros, és sajnos ezt is értékesítették a zöld-fehérek, a 38. percben Kestila lőtte be Heino passzából a gólt (2:2).
Az utolsó harmadot viszont megint a mi csapatunk kezdte jobban, két hazai helyzet után – öt az öt ellen – Kiss Patrik szenzációs keresztpasszát lőtte Nagy mellett a kapuba Páterka Bence, így a 45. percben harmadszor is megszereztük a vezetést a derbin (3:2). A végére is maradt jó iramú a mérkőzés, mindkét kapu többször veszélybe került. A végén a Ferencváros egyre elkeseredettebben hajtott, így hátul gyakran nyíltak ki a vendégek, csak Nagy bravúrjain múlott, hogy nem növelte előnyét a remek napot kifogó Újpest. A vendégek az utolsó percben lehozták kapusukat is, de egyenlíteniük így sem sikerült. Csapatunk már a második derbit nyerte meg ebben az alapszakaszban, így maradt a legjobb három között a tabellán. A meccs után a több mint 1000 újpesti szurkoló hosszan éltette a lilákat, és együtt ünnepelt a fiúkkal.
