KOVÁCS ALEX IS MARAD ÚJPESTEN

Újabb évre kötelezte el magát csapatunknál Kovács Alex, aki ősszel már az ötödik szezonját kezdi meg lila-fehér mezben. A 24 éves válogatott csatár nemcsak stabil teljesítményével tűnik ki évek óta, hanem azzal is, hogy kiváló csapatember, aki összetartja az együttest.

„Sok magyar összegyűlt nálunk, nagyon jó az öltözői hangulat – fogalmazott Kovács a szerződéshosszabbítást követően. – Úgy gondolom, hogy ez egy igazi nagy család, és ennek már én is részese vagyok, hiszen az ötödik szezonomat kezdem a Megyeri úton.”

A játékos hozzátette: célja, hogy minden mérkőzésen a lehető legtöbbet hozza ki magából, és bár a válogatott szereplés gondolata is ott motoszkál a fejében, elsődlegesen továbbra is az Újpest sikeres szereplésére koncentrál.

Játékosunk hosszú idény után sem tétlenkedik, jelenleg is aktívan készül a következő szezonra: „Vincze Petinek a felkészülését csinálom, emellett még eljárok muay thaira, hogy hatékonyan tudjam megvédeni magam – lehet, hogy ezt jövőre látjuk is a jégen” – fogalmazott mosolyogva támadónk.

A szakmai fejlődésre is külön figyelmet fordít: számára a nyár egyik legintenzívebb szakasza az Icehockey Pro 57 elnevezésű hathetes jégkorongos képzőtábor lesz, amelynek során Kovács Alex nemcsak edz, de fiatal játékosok képzésében is részt vesz. „Kezdődik a skilltábor, az Icehockey Pro 57, az hat hét, ott végig jégen leszünk, segítünk a gyerekeknek a fejlődésben, csak júliusban megyek majd el hét napra Albániába nyaralni.”

Kovács már most izgatottan várja, hogy újra élettel teljen meg a Megyeri úti jégcsarnok, és kezdetét vegye a közös munka a csapattársakkal: 

„Nagyon várom, hogy megteljen élettel a Megyeri út, hogy végre az öltözőben együtt töltsük a srácokkal a napjaink legnagyobb részét.”

Válogatott centerünk az előző idényben is stabil teljesítményt nyújtott: 40 meccsen 21 pontig jutott (7 gól, 14 assziszt). Eredményessége mellett munkabírása, játékintelligenciája és csapatszelleme is megkérdőjelezhetetlen.