Együttesünk vasárnap este 3:1-re nyert a DEAC vendégeként, ezzel eldőlt, hogy a legjobb három csapat között végzünk az Erste Liga-alapszakaszának végén, valamint az is, hogy a legkedvezőbb helyzetből várhatjuk az OB1-es rájátszást.
Élénk játékkal kezdődött a mérkőzés, de minkét kapus, a debrecenieknél Hetényi Zoltán, a mieinknél pedig Rajna Miki remekelt, utóbbinak szerencséje is volt, amikor a kilencedik percben kapuvasat ütött a hazai csapat. Aztán a 11. percben a DEAC-os Mózer már Miki hálójába juttatta a korongot, de a zebrák kapusakadályozás miatt érvénytelenítették a találatot. A félidő második felében már a második emberelőnyünket játszhattuk, de csakúgy ahogy az első, ez is kihasználatlan maradt Hetényi bravúros védései miatt. Aztán a 18. percben öt az öt ellen mégis megszereztük a vezetést Luka Burzan közeli találatával. (0:1)
Áthúzódó debreceni előnnyel indult a második harmad, de álltunk a sarat. A legközelebbi izgalmas momentum a 27. percben jött el, amikor a debreceni Kreisz talált be, de a játékvezetők ezt a találatot is érvénytelenítették kapusakadályozás miatt. Kreisznek azonban nem ment el a kedve, a 31. percben egy szabályos góllal már kiegyenlített. (1:1) A 35. percben két újpestit is leültettek a zebrák, szinte egyszerre, így több mint 1 perc 40 másodpercen keresztül öt a háromra támadhattak a hazaiak, mégsem tudták megszerezni a vezetést.
Az utolsó harmad első tízpercében a kapusok voltak a leghatékonyabbak, Hetényi és Rajna Miki is meccsben tartotta a csapatát, aztán az 50. percben az UTE kihasználta a debreceniek hibáját: új csatárunk, a kanadai Brett Thompson került helyzetbe a hazaiak korongvesztése után, elfektette védőjét és bevágta Hetényinek, ezzel újra vezettünk. (1:2) A gól után a feketemezesek nagy offenzívát indítottak, de próbálkozásaik rendre elakadtak Mikiben. Pedig az utolsó másfél percre lekorcsolyázott Hetényi is, így a hazaiak megpróbálhattak hat az öt ellen egyenlíteni, de ez nem jött össze nekik, Maxim Golod viszont egy üres kapuba helyezett koronggal az utolsó percben lezárta a találkozót. (1:3)
Az UTE az alapszakasz egyik meglepetéscsapata lett, mert már biztos, hogy a legjobb helyzetből várhatjuk az OB1-es elődöntőnket, és a dobogóról az Erste Liga rájátszását, ilyen eredményekre pedig a negyedik kerületen kívül kevesen számítottak.
