Pokornyi Dávid által aláírt ajándékokat vehettek át az UTE pre-akadémia U12-es és U14-es játékosai, akik nemcsak jól jégkorongoznak, hanem az iskolában is kiválóan helytállnak.
Az új kezdeményezés lényege, hogy a pre-akadémia szakmai stábja kiemelje azokat a játékosokat, akik nemcsak a jégen teljesítenek példamutatóan, hanem az iskolai magaviseletük és tanulmányi eredményeik is kiválóak.
„Az üzenet, amit közvetíteni szeretnénk a gyerekek és a szülők felé, hogy a tanulás és a sport jól megfér egymás mellett. – mondta az UTE utánpótlás szakmai koordinátora, Baróti Zsolt – Sokféle tanulmány létezik, amelyek bizonyítják, hogy a magas szinten sportoló gyerekeknek általában az iskolai eredményeik is jobbak, attól pedig nagyon kevesen lesznek jobb tanulók, hogy abbahagyják a rendszeres sportolást. A most kiemelt fiatalok azért vehettek át ajándékokakt Poki aláírásával, mert az iskolájukban kiváló a magaviseletük és a bizonyítványuk is.”
A példás magatartású kitűnő tanulók névsora.
U12: Keszthelyi Panna, Mayer Lili, Mészáros Huba, Molnár Zsombor, Villányi Levente, Pudleiner Marci
U14: Csernay Botond, Dober-Német Gergő, Hugyecz Kamilla, Pfeiffer Soma, Sánta Barnabás, Simai Gergő, Szokonya Márk

#utehoki
#hajrálilák