2025.11.26.

ute_jégkorong_logó

2 - 4

FEHA19

Kiestünk a Magyar Kupából

Szétlövések döntöttek, összesítésben 8:7 arányban nyerte meg a párharcot a Székesfehérvár, így ők jutottak tovább a Magyar Kupa következő fordulójába.

nyilatkozatok

Tokaji Viktor, vezetőedző – FEHA19

Végig nyílt volt ez a párharc, otthon is egy gólon múlt a mérkőzés, éreztük, hogy közel lehetünk az Újpesthez. Bizonyos körülmények miatt nem a legsikeresebb időszakunkat éljük, ugyanakkor nagyon sok energiát fektettünk a hétköznapokban arra, hogy ebből kimászunk. Ma kifizetődött a befektetett munka, ez a csapat hozzáállásának diadala volt. Nem vagyunk a legtechnikásabb csapat, főleg, ha összehasonlítjuk magunkat az Újpesttel ilyen téren, náluk egyénileg sokkal magasabban képzett játékosok is vannak. Jelenleg semmi nem tesz boldogabbá, mint látni a 22 vigyorgó arcot az öltözőben. A tavalyi eredményünkhöz képest léptünk egyet előre, sikerült továbbjutnunk ezen a körön, ez a srácoknak is önbizalmat kell, hogy adjon.

Jason Morgan, vezetőedző – UTE

Tetszett a kezdésünk, az első 12 perc nagyon jó volt. Amíg nem kaptunk két kisbüntetést egymás után, ami megölte a lendületünket. A mérkőzés hátralévő részében többnyire alulmaradtunk és nem tudtunk felvenni a versenyt sem, nem dolgoztunk eleget. Túl szétszórtan és egyénileg játszottunk. Ez frusztrációhoz vezetett, és még jobban kizökkentett minket a játékból. A harmadik harmadban semmit sem tudtunk kihozni magunkból. Túl sok büntetést kaptunk a mérkőzésen, amelyek közül sok fegyelmezetlenségből fakadt.
Ez nagyon kevés volt, különösen a saját szurkolóink előtt, gratulálunk a Székesfehérvárnak!

videók