December 1-én szerepelt utoljára Erste Liga meccsen az Újpest, így egy hosszabb leállás után lépünk ismét jégre az alapszakaszban. Pénteki vendégeink, a csíkiak eddig 27 pontot gyűjtöttek, a mieink 25 egységnél járnak, így az Erste Ligában pénteken este tabellaszomszédok játszanak.
Remek meccset vívott egymással november végén a Megyeri úton a Sportklub és az UTE, akkor a székelyek szereztek vezetést, majd a mieink egyenlítettek, sőt előnybe is kerültek, aztán ismét a csíkiak kerekedtek felül, végül az Újpest az utolsó percben egyenlített, a hosszabbításban viszont sajnos a vendégek szerezték meg a második pontot. Pénteken is hasonló nagy csatára van kilátás.
A két csapat első idei összecsapásán Csíkszeredán simán nyert az Újpest 4:0-ra, de abból a találkozóból kár lenne kiindulni, mert a kék-fehérek akkor gyengélkedtek, a lilák pedig szárnyaltak. Viszont azóta fordult a kocka, az elmúlt hetekben a Sportklubnak jobban jöttek az eredmények, mint a mieinknek.
„Jól kezdtük a szezont, aztán belekerültünk egy elég negatív spirálba. – mondta csapatunk egyik legjobbja, Rajna Miklós. – Már hetek óta próbálunk mentálisan és fizikálisan is olyan szintre jutni, hogy újra úgy tudjuk teljesíteni, mint a szezon elején. És ahogy látom, ebbe most az egész csapat beleállt, fejlődni szeretnénk, és bízunk a sokkal jobb folytatásban.” – tette hozzá kiváló kapusunk.
Az Újpest a pénteki mérkőzésre kettős Magyar Kupa győzelemmel és továbbjutással hangolt az Andersen ligás Győr ellen.
A Csíkszereda-Újpest meccs pénteken 18.00-kor kezdődik a Megyeri úton, jegyek elérhetőek online, vagy a találkozó előtt a jégcsarnok jegypénztárában.
A mérkőzést az Erste Liga TV közvetíti élőben.

#hajrálilák