Izgalmas, parázs hangulatú meccset vívott egymással az UTE és a vendég Csíkszeredai Sportklub csapata. A lila-fehér gólzsák az utolsó tíz percben szakadt ki, így végül 6:2-re győztünk a székelyföldi sztárcsapat ellen.
A kezdőkapusok hiányában (a vasak elé nálunk Erdei Kiki, a túloldalon Onodi Ottó állt be), de annál lendületesebben indult a találkozó; a második percben már a vezetést is megszereztük. Rögtön az első emberelőnyünkből lőttük a gólt, Antony Luciani passzolt a kapu mögül, Dansereau pedig érkezett. (1:0) A folytatásban a vendégek kihagytak egy előnyt, mi viszont a 12. percben a következőt is belőttük: Kiss Patrik középre lőtt korongja pattant be talán Burzanról, talán egy védőről, de a gólt Patya írhatja fel magának. (2:0) Aztán a 17. percben saját védekezőharmadából indított meg az akcióját a vendég együttes, és a gyors kontra végén Láday szépített. (2:1)
A középső játékrészben igazán nagy helyzetek nem voltak, a Sportklub igyekezett irányítani a játékot, míg a mieink inkább a kontrákra rendezkedtek be. Emlékezetes momentum azért így is akadt; Vértes Nátán és a csíkszeredai Patrick Antal bunyózott egy jóízűt, ha a csetepaté végén hirdettek volna győztest, akkor az az újpesti játékos lett volna, ehelyett mindketten leültek öt percre.
Az utolsó harmad elején felzárkózott a Csík, egy gyors ellentámadás végén Péter Balázs egy nagyon finom csuklómozdulattal tette el Erdei mellett a korongot. (2:2) A találkozót a mieink az 52. és az 56. perc között nyerték meg, négy perc alatt négy gólt szerezve. Az 52. percben a kapu mögül érkező Luciani piszkált be egy gólt (3:2), majd egy perccel később Páterka Bence maradt nagyon egyedül a Sportklub kapuja előtt, és szép csel után talált be. (4:2) Aztán az 55. percben megint Luciani szerzett gólt, akinek első lövése még lepattant Onodiról, de a második már utat talált a kapuba. (5:2) Az 56. percben pedig egy saját kapunk előtti buli után indult villámgyors újpesti támadás, majd a háromszögezés végén Kiss Patrik lőtt gólt sakk-matt helyzetből. (6:2) Az UTE újabb győzelmével őrzi harmadik helyét az Erste Liga tabelláján.
