Nagy iramú mérkőzést nyert meg az UTE a DVTK Jegesmedvék ellen. Saját közönség előtt, TV-s meccsen így jól mutatkoztak be a lilák a Megyeri úton, 3:2-re legyőzve a Miskolcot.
A mérkőzés előtti percekben Ancsin János szakosztályigazgató köszöntötte a jégen Benk Andrást, aki nyolc évet töltött zsinórban csapatunknál, ebből hét szezonon át viselhette a kapitányi C-betűt. A 37 éves „Csöpi” az előző idény végén búcsúzott az Újpesttől, és szombaton jelentette be a Facebookon, hogy ezzel be is fejezte játékospályafutását.
Pörgős, de a kapukra kevésbé veszélyes játékkal indult a találkozó, inkább puhatolóztak a csapatok az első 8-9 percben. Már a mérkőzés elején látszott, hogy ezúttal nem lesz nagy különbség a két együttes között. Aztán a 10. percben egy gyors ellentámadás végén villant az UTE 18 éves tehetsége, Laskawy Ferenc, aki Pokornyi Dávid passzából jobb oldalt húzta meg, és a bedobópontról eleresztett lövéssel juttatta előnyhöz a lilákat. (1:0)
Négy perccel később egyenlített a DVTK. A miskolciak rutinos hátvédje, Szirányi Bence kapott korongot a kéknél, távoli bombáját a takarásban kapusunk, Rajna Miklós nem láthatta. (1:1)
A játékrész végén előnybe kerülhetett volna az ellenfél, de Kuleshov ütője nagy ziccerben elsuhant a korong felett, így döntetlennel mentek pihenőre a csapatok.
A második harmadban, öt perc játék után megint az UTE szerzett vezetést, egy emberelőnyös szituációt nagyon agilisan játszott meg a hazai harmadik sor, Kiss Dániel távoli kipattanójára Kovács Alex csapott le közelről, így Laskawyhoz hasonlóan ő is már a második gólját írhatta fel a szezonban. (2:1)
Még ünnepelt a lelátó, amikor alig 20 másodperccel később a túloldalon Lövei is jól érkezett egy kipattanóra, így pillanatok alatt egyenlített a DVTK. (2:2)
Maradt támadásban a vendégcsapat, de Rajna eszén többet nem tudtak túljárni. Aztán a 33. percben a tavaly még Miskolcon játszó Páterka Bence villant meg, és ő is gólra váltott egy kipattanót, ezzel ismét a mieink kerültek előnybe. (3:2)
A harmadik 20 perc elején sorozatban a harmadik előnyét is kihagyta az Újpest, de így is viszonylag könnyedén tartotta a különbséget csapatunk, pedig a Jegesmedvék fokozták az iramot. Kulcspillanat lehetett volna, amikor az 50. percben, Szabó Rácz Maxim kiállítása után emberelőnybe kerültek a piros-fehérek, de a Megyeri úti szezonnyitón a hátrányokat 100 százalékos hatékonysággal védekezte ki az UTE. Újabb gól nem született, így újjáalakult csapatunk és új vezetőedzőnk győzelemmel mutatkozott be a lila-fehér szurkolóknak a Megyeri úton.