Indul az Erste Liga rájátszása, kezdődnek a negyeddöntők. A playoffba a mieink csak alapszakasz nyolcadikként masíroztak be, így az egyik legjobb magyar csapattal játszhatunk, a Budapest Jégkorong Akadémia ellen mégsem megyünk feltett kézzel a csatába.
A BJAHC rendkívül kiegyensúlyozottan teljesített eddig a 2024/25-ös kiírásban, nem véletlen, hogy Kangyal Balázs együttese hatalmas csatában a Gyergyói HK-val, végül megnyerte az Erste Liga alapszakaszát, aztán az OB1-et is, úgyhogy erőtől duzzadva, de talán kissé fáradtabban kezdik meg a playoffot, mint a mieink.
A két együttes a tabellán elfoglalt helyezésektől függetlenül az egész eddigi szezon során kiélezett mérkőzéseket játszott egymással. Az ellenfelünk edzője is sokszor nyilatkozta az elmúlt hónapokban, hogy nagyon jó erőkből álló együttesnek tartja a lila-fehéreket, és az alapszakasz elsőjeként sem vehetik félvállról Jason Morgan együttesét.
Az elismerő szavak ellenére tény, hogy az Újpest hat mérkőzést játszott fél év alatt kerületi szomszédjával, ebből egy döntetlen mellett ötöt a BJA nyert meg.
Kezdődött azzal, hogy mindjárt szeptemberben egy nagyon kiélezett meccsen vertek meg minket 5:4-re, majd jött egy októberi hazai pályán elszenvedett 3:1-es kudarc, aztán januárban szintén a Megyeri úton kaptunk ki tőlük 4:2-re. Az alapszakasz utolsó mérkőzésén a rozsomákoknak még nagyon kellett a pont, a mieinknek már tulajdonképpen mindegy volt, az a meccs hozta a legnagyobb arányú BJA sikert, akkor 5:1-re kaptunk ki egy olyan összecsapáson, ahol a gólkülönbség ellenére sem játszottunk alárendelt szerepet.
Még ennél is érdekesebb volt a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé jutásért játszott párharc. Az első meccsen 1:1-es döntetlent értünk el idegenben, hazai jégen pedig nagyon szoros meccsen 3:2-re kaptunk ki tőlük.
A BJAHC-UTE negyeddöntő első mérkőzése vasárnap 17.40-kor kezdődik Káposztásmegyeren, a Vasas Jégcentrumban, a meccset az Erste Liga TV élőben közvetíti.

#hajrálilák