2025.11.30.

FEHA19

0 - 7

ute_jégkorong_logó

FÖLÉNYES SIKER FEHÉRVÁRON

Ezúttal érvényesült a papírforma, sikerült az egész mérkőzésen dominálva felülmúlnunk a FEHA19 csapatát. Az Újpest 7:0-ra nyert Székesfehérváron, így kapusunk, Erdei Krisztián kapott gól nélkül hozta le a találkozót.

Az első emberelőnyt a fehérváriak hagyták ki, a másodikat az Újpest, jellemzően kiegyenlített volt a játék az első15 percben. Aztán a második emberelőnyt már nem hibázták el a mieink, Zapernick kiállítása után gyorsan felálltunk öt a négy ellen, körbe lövöldöztük Hegedüs kapuját, majd az üresen maradt Dansereau betalált. (0:1)

A második harmadban nagyobb sebességbe kapcsoltunk, ezt pedig a FEHA nem tudta követni. Előbb jött Dansereau, aki Kiss Patrikkal összejátszva használta ki öt az öt ellen a hazai védelem hibáját. (0:2) Majd öt perccel később, a 30. minutumban Lőczi Barnabás lőtt egy óriási gólt, méghozzá emberhátrányban, miután a saját védekezőharmadunkból indulva, két védőt lerázva, hatalmas szóló után helyezett a hosszú felső sarokba. (0:3) Barninakráadásul ez volt az első gólja az Erste Ligában. Alig másfél perccel később már négy a négy ellen folyt a játék, amikor Golod is betalált (0:4), a gólja után Hegedüst Csibi Dávid váltotta a hazaiak kapujába. Így már ő volt az elszenvedője annak, amikor a 35. percben Tornyai tovább növelte a lilák előnyét; védőnk Golod lepattanója után érkezett jókor, és ő is nagy gólt szerzett. (0:5) A játékrész krónikájához még hozzátartozik, hogy a 36. percben Vértes Nátán újabb bunyóba keveredett, a csetepaté után bokszpartnerével, Shivrinnel együtt ült le öt percre.

Az utolsó húsz percben is csak az UTE szerzett gólt, az 50. percben Kiss Patrik volt gyorsabb a kapu előtt a hazai védőknél, így Golod passzát értékesítette. (0:6), majd kevesebb mint két perc múlva Kovács Sebi is szerzett egy gólt, aki egy buli után Kiss Danitól kapott jó indítást, a félpályánál zseniálisan vette át a korongot, ezzel két hazai védőt lezárva, és egy nagy szóló végén értékesítette a ziccert. (0:7) Az eredmény már nem változott, így Erdei Kiki – 27 védést bemutatva – megszerezte első shutoutját a felnőtt csapatnál. A gólarányt javító FEHA19 elleni mérkőzés után vasárnap már hazai jégen játszunk a DAB ellen.

nyilatkozatok

Jason Morgan, vezetőedző, UTE

„Számunkra a mai mérkőzés a visszapattanásról szólt a kupamérkőzés után. Tegnap egy hosszú megbeszélésünk volt, a csapat jól reagált. A speciális egységek jól működtek, Dansereau eredményes volt emberelőnyben, Lőczi emberhátrányban talált be, első bajnoki gólja. Lendületbe jöttünk, 4-4 ellen is gólt szereztünk, innentől kezdve a kezünkben volt a meccs. Ezt követően is hatékonyak voltunk támadásban, a harmadik harmadban is növeltük az előnyt szép gólokkal. Erdei nem kapott gólt, remekül védett. Ma elejétől a végéig jól teljesített mind a négy sorunk.”

Tokaji Viktor, vezetőedző, FEHA19:

„Mindent elrontottunk, amit el lehet. Hátul sem voltunk magabiztosak, elöl sem, ez lett belőle. Biztos vannak, akik úgy értékelik, hogy a múltkori diadal és a kupatovábbjutás véletlen volt, és az ellenfél ma megmutatta, hogy kikből is állnak – csakhogy én ezt nem így érzem. Úgy érzem, hogy kezdünk kilábalni a gödörből, de annyira sok az egyéni hiba, amiből ajándékot adunk az ellenfélnek, pedig nincs is itt a karácsony – utána ezt nem tudjuk kezelni lőtt gólokkal. Meg kell érteni, hogy le kell egyszerűsítenünk bizonyos helyzetekben a játékot, és a párharcokat meg jobban meg kell nyerni. 48 órával ezelőtt ez jól összeállt, ma meg kaptunk egy gyomrost.”

videók