A múlt hétvégi válogatott szünet után megszakadt csapatunk ötmeccses nyeretlenségi sorozata, vagyis egy hónap után újra nyerni tudott az Újpest az Erste Ligában. A kiváló erőkből álló DEAC-ot többek közt Dansereau mesterhármasával, a hosszú sérülésből eredményesen visszatérő Dyson Stevenson góljával, és Rósa Levente első felnőttek közt szerzett találatával sikerült legyőzni 7:4-re.
Pedig pokoli rosszul kezdődött számunkra a találkozó, hiszen a DEAC már az első percben emberelőnybe került Kiss Dániel kisbüntetése után, amit 50 másodperc alatt ki is használták a hazaiak: a figura végén Novotny köszönt be Rajna Miki kapujába 1 perc 37 másodpercnyi játék után. (1:0) Ebben a harmadban dupla annyit lőtt kapura a Debrecen, mint a mieink, ennek ellenére a 18. percben így is összejött az egyenlítés. Elhoztunk egy bulit, ami Dansereau elé került, ő pedig óriási kapásgólt szerzett a bedobókör széléről. (1:1)
Izgalmasan indult a második játékrész is, előbb a 24. percben megszereztük a vezetést Kovács Alexnek köszönhetően, aki egy kipattanót vert be Hetényi kapujába (1:2), majd a középkezdés után máris egyenlítettek a debreceniek, Dobmayer Dominik lövése zúgott el Rajna Miklós mellett. (2:2) A 27. perctől hiába játszott Pokornyi Dávid büntetése után két percig előnyben a DEAC, és hiába vezettek több támadást a hazaik, mint az UTE, ennek a harmadnak a végén mégis megint mi örülhettünk. Walker átadása után a hosszú sérülésből visszatérő Dyson Stevenson talált be, akinek így első Erste ligás meccsén összejött az első gólja is a 37. percben. (2:3)
Az utolsó harmad elején Kloz magas bottal való játék miatt kiállt két percre, megmozdulása után Jack Walkert ápolni kellett. A mieink nem váltották gólra az emberelőnyt, viszont a 47. percben újabb gólt szereztek egálban. Dansereau hozta magát helyzetbe, megint a bedobókör környékéről tüzelt, és növelte a csapatunk előnyét. (2:4). Az újabb újpesti gól után egy lila-fehér előny kihasználatlan maradt, öt az öt ellen viszont megint betaláltunk. Az 50. percben a mai meccsen aránylag sok jégidőhöz jutó Rósa Levente hálálta meg az edzői stáb bizalmát. 19 éves védőjátékosunk éles szögből bődületes nagy gólt szerzett, amely felnőtt pályafutása első találata volt. (2:5) Közvetlenül a gól után Pokornyi kiállítása miatt hátrányba került az UTE, amit Anton Shenfeld a két perces előny végén kihasznált, ezzel feljebb zárkózott a Debrecen. (3:5) A hazaiak gólja után nem sokkal viszont újra három volt közte; az 54. percben Keegan Dansereau hagyta faképnél a védőit, és újabb találatával mesterhármasig jutott. (3:6) Az utolsó két percre még jött egy gólváltás, előbb Bucskin lőtt közelről a csapatunk hálójába (4:6), majd a 60. percben Ian McNulty állította be a végeredményt egy üres kapuba továbbított koronggal. (4:7)
A mieink az utolsó harmadban bemutatott eredményes játékukkal végül simán győztek a DEAC ellen, ami kiváló előjel a vasárnapi derbit előtt. A hét utolsó napján ugyanis az FTC vendégei leszünk a Tüskecsarnokban.
