EZÜSTÉREM CSÍKKARCFALVÁRÓL

November második hétvégéjén a székelyföldi Csíkkarcfalván rendezték meg az U12-es Kárpát – medencei Magyar Liga (KML) tornáját, melyen az UTE U12-es KÉK csapata képviselte klubunkat. Az együttesünk ezüstérmes lett, játékosunkat, Ferencz Lénárdot pedig a torna legjobb támadójának választották.

A csapat már csütörtök hajnalban útnak indult, őket népes szülői szurkolótábor is követte. A torna három napos volt és nyolc csapat vett részt rajta. Az itthoni csapatokat az Újpest, a MAC 1-es és 2-es csapata és az IOGJA képviselte. A további résztvevők a Gyergyó és a Székely Jégkorong Akadémia három csapata volt.

A csapatokat két négyes csoportba sorsolták. Előzetesen úgy tűnt, hogy a nehezebb csoportba kerültünk, mely a látottak alapján be is igazolódott. A mérkőzések két 20 perces félidőből álltak.

Az A csoportban a MAC1-es, a Gyergyó és az SZJA kék csapatával kellett megküzdeni a minél jobb helyért.

A pénteki napon az első mérkőzésünket az SZJA kék csapatával játszottuk, melyet 8:1 arányban sikerült megnyernünk. A második mérkőzésünket a Gyergyó ellen vívtuk, mely már egy sebességben és technikailag is nehezebb mérkőzés volt, azonban ezt is győzelemmel zártuk 8:2 –es arányban. 

A második napon délelőtt lejátszottuk a csoport harmadik mérkőzését a MAC1-es csapata ellen. Utólag elmondható, hogy ez volt a torna egyik legkeményebb mérkőzése, amit egy utolsó percekben lőtt góllal sikerült 1:0 arányban megnyernünk, és ezzel megszereznünk a csoportelsőséget. 

A szombati második mérkőzésünket a döntőbe jutásért vívtuk az SZJA szürke csapatával, melyet 14:1 arányban megnyertünk.

Az este folyamán kiderült az is, hogy a döntőt az IOGJA ellen vívjuk vasárnap, akik a MAC1-es csapatával mérkőztek, és egy 3:3 –as döntetlen után szétlövéssel jutottak tovább.

Az utolsó – vasárnapi – napra jutott a legfontosabb mérkőzésünk. A találkozó során csapatunk végig küzdött, a két csapat szinte azonos erőt képviselt, de sajnos a helyzeteinket nem tudtuk olyan arányban kihasználni, mint a korábbi mérkőzéseken, így a döntő mérkőzést 4:1 arányban elveszítettük, és ezzel a tornán az előkelő második helyet szereztük meg. 

„Voltak elvárásaink a székelyföldi tornára menet, amit szerintem sikerült teljesíteniük a srácoknak. – mondta Godó Dániel, vezetőedző. – Az első mérkőzésen az eredménytől függetlenül volt egy-két kérdőjel a fejemben, aminek a végére a mérkőzés utáni megbeszélésen gyorsan pontot is tettünk. A legfontosabb nekünk az volt, hogy meccsről meccsre fejlődni tudjunk CSAPATKÉNT, mert a képességek megkérdőjelezhetetlenek.

Amit a második mérkőzéstől kezdve láttam a srácokon, hogy egymást biztatva, egy célért hajtunk, elképesztő büszkeséggel töltött el. Nagy nyomást gyakoroltunk minden mérkőzésen, rengeteget korizva, jó helyzetfelismerésekkel mérkőzésről-mérkőzésre. Egészen a döntőig nem találtunk legyőzőre. Aztán a Fehérvár ellen minimálisan elizgultuk az első pár percet, illetve több ziccert is kihagytunk, a rövidzárlat alatti védekezési hibákat megbosszulta az ellenfél. Ezután hiába uraltuk a mérkőzést a végső dudaszóig, már nem tudtunk visszakapaszkodni. Ettől függetlenül mindenki büszke lehet a srácokra. Gratulálok a Fehérvárnak!”

Az UTE csapatának erdélyi kirándulása azonban nem csak a jégkorongról szólt. Péntek reggel ellátogattak a csíkjenőfalvai óvodába, ahol Kelemen Zsófia óvodavezető fogadta gyermekeinket és edzőinket. 

„A csapatunk tagjai otthonról hozott, már nem használt, de kitűnő állapotú társasjátékokkal, könyvekkel és egyéb játékokkal lepték meg az óvodásokat. A program remekült sikerült, élmény volt nézni mind az óvodások, mind a mi gyermekeink örömét, amikor a játékokat átadták a piciknek. Az óvodának az UTE négy jégkorongmezt is küldött ajándékba. Az óvodalátogatást után és az első mérkőzésünk előtt még maradt időnk meglátogatni a csíkkarcfalvi római katolikus vártemplomot is, melyet az óvoda vezetője Kelemen Zsófia mutatott meg nekünk, egy rögtönzött tárlatvezetéssel , amely nagy élmény volt a gyerekeinknek és a szüleiknek is.” – tette hozzá vezetőedzőnk.

Az erdélyi KML tornán az alábbi csapattal vettünk részt.

Kapusok: Kulcsár Vince, Galambos Balázs

Mezőnyjátékosok: Asztalos Albert, Balázs Botond, Fehér Dániel, Ferencz Lénárd, Fogas Botond,

Gyetvai Martin, Héder Szabolcs, Herczku Dániel, Mayer Liliána, Mészáros Huba, Molnár Zsombor,

Ruszkai Dániel, Scheiling Mátyás, Szabó Márton, Tarlós – Nagy Emil, Tóth Zétény.

Edzők: Godó Dániel és Szlama Dániel

A csapat MVP-je Szabó Mártont, a torna legjobb csatárának Ferencz Lénárdot választották.

#utehoki