ute_jégkorong_logó

1 - 3

Élre állt a Debrecen

Sokáig, közel 30 percen keresztül vezetett mindössze egy góllal a DEAC a Megyeri úton, aztán két perc alatt megszületett a mérkőzés összes további találata. A vendégek végül 3:1-re nyertek a második harmadban nagyon keveset próbálkozó Újpest ellen, és győzelmükkel az élre kerültek a tabellán.

Már az első harmad is inkább debreceni helyzetekkel indult, négy lehetőségre a mieink egyetlen választ adtak Kovács Sebestyén révén. A vezetés a 14. percben szerezte meg a DEAC, Rajna Miklós kapuja mögül érkező passzra Mihalik András csapott le közelről, és ezzel megszerezte a vezetést a vendégeknek (0:1). Nem sokkal később egy másik Mihalik, Gergő lőtt egy kapuvasat, de újabb gól nem született ebben a játékrészben. 

A második játékrész sem a mienk volt, a legnagyobb karaktert akkor mutatta a csapat, amikor emberhátrányt védekezett ki Desrocher kiállítása alatt. A kiegészülés után Szalma Zsolti is kihagyott egy nagy helyzetet, a túloldalon Culigin lőtt vasat, majd következett két újabb vendéghelyzetet, de gól nem született, viszont az utolsó percben előbb Laskawy Ferenc ült le, majd a debreceni Kloz.

Az utolsó harmad így négy a négy elleni játékkal indult, ami nagyon bejött a hajdúsági csapatnak: előbb Galoha ütött egy nagy gólt távolról (0:2), majd 17 másodperccel a középkezdés után Mihalik András passzolt Novotnyhoz, aki közelről mattolta Rajna Mikit (0:3). Fél perccel később Laskawy már visszaállhatott, ráadásul egy debreceni megsérült, így emberelőnyből szépített az Újpest a 42. percben (1:3). Védőnket, Cody Solt a 44. és a 47. percben is leküldték két percre, utóbbi esetben Mihalik Andrással együtt, de komoly gólhelyzet egyik oldalon sem alakult. Aztán az utolsó 10 percben rákapcsoltak a mieink, az 51. percben Páterka Bence még Hetényi kapus fejvédőjét is eltalálta, de egyébként is sok korong tartott ebben az időszakban a DEAC kapuja felé, viszont a hálóba egyik sem akadt be. A hajrában Rajna Miki is leült, de maradt a debreceni előny, így 3:1-es győzelmével a DEAC a tabella élére állt, a mieink pedig a dobogó széléről várják a pénteken szintén kikapó Ferencvárost a vasárnapi Megyeri úti derbire.

Fotó: Vörös Dávid

nyilatkozatok

Jason Morgan, vezetőedző – UTE

“Csalódottak vagyunk, főleg egy hazai vereség után. Lejátszottak minket, túlságosan tiszteltük őket. A hoki egy olyan sport, hogy hatvan percen keresztül minden cserében meg kell küzdened a sikerért, ennek ma nem tettünk eleget. Könnyű gólt adtunk az ellenfélnek, utána sokáig 0:1 volt az állás, majd egymás után kaptunk két gólt, és túl későn kezdtünk el jobban játszani. Ebből tanulnunk kell, méghozzá gyorsan, vasárnapra készen kell állnunk!”

Vaszjunyin Artyom, vezetőedző – DEAC

“Negyven percig kontrolláltuk a mérkőzést, ugyanakkor sokáig 0:1 volt, a második harmad sikerült a legjobban, azt hiszem 4-18 volt a kapura lövés a javunkra. Volt rengeteg gólhelyzetünk, jó pár kapuvas, de semmi nem ment be, ez életveszélyes az Újpest ellen. Azt mondtuk a srácoknak, muszáj belőniük a második gólt, hogy kicsit megnyugodhassunk, ez sikerült, de sajnos utána az egyik játékosunk agyrázkódást szenvedett. A játékvezetésről nem mondhatok semmit, úgyhogy hagyjuk is. Azt hittük, hogy fáradtabbak lesznek a fiúk, nagyon büszkék lehetünk rájuk a győzelem miatt.”

videók