2026.01.16.

ute_jégkorong_logó

5 - 4 (h.u.)

dvtklogo

ELÖDÖNTŐS CSAPATUNK AZ OB1-BEN

Hosszabbításban elért 5:4-es sikerével – a DVTK ellen – eldőlt, hogy ott lesz a magyar bajnokság elődöntőjében az Újpest. A rangadó a miskolciak ellen hullámzó játékot hozott, mindkét csapat többször vezetett, majd a rendes játékidő végén döntetlen volt az állás, végül a hosszabbítás utolsó másodperceiben frissen igazolt svéd védőnk, Josef Ingman betalált, ezzel megszereztük a második pontot is

Parádésan kezdett csapatunk, már a második percben vezettünk, méghozzá a héten igazolt védőnknek köszönhetően, aki első újpesti meccsén, első korongérintéséből bődületes gólt szerzett a kékről, Praták kapus csak nyomozta, hogy merre a játékszer. (1:0) A gól után mindent megtett az egyenlítésért a DVTK, Rajna Miki ugyanakkor remekül állta a sarat, így hiába lőtt rá négyszer annyit kapura az első harmadban a Miskolc, egyenlítenie nem sikerült, pedig sima, illetve kettős emberelőnyben is támadhatták az újpesti kaput.

Egy áthúzódó büntetés miatt a második harmadot viszont hátrányból kezdte a DVTK, ennek ellenére a 21. percben egyenlített Jason Pineo révén. (1:1) Az egalizálás után ugyan viszonylag sok hibával, de lelkesen, és a kapu előtt eredményesen játszott mindkét együttes a játékrész hátralevő részében. Előbb Szabóki a 29. percben megszerezte a vezetést a Jegesmedvéknek (1:2), de a 32. percben másik új játékosunk, Thompson passzából Anthony Luciani gólt lőtt (2:2), majd egy perccel később 18 éves támadónk, Rapos Gergely is betalált (3:2), aki ezzel első gólját szerezte meg a profik között. A 37. percben aztán újra egyenlített a miskolci csapat, Szathmáry egy kipattanót kotort be Miki kapujába. (3:3)

A legmagasabb színvonalú játékot az utolsó harmad hozta, a két csapat elkezdett odafigyelni a védekezésre, sokkal zártabb lett a játék, az 52. percben azonban Csiki egy szépségdíjas egyéni akcióval túljárt az újpesti védelem eszén, és nagy gólt szerzett. (3:4) Nem kellett sokat várni a mérkőzés negyedik egyenlítésére, az 54. percben Kiss Patrik lőtt szép kapásgólt (4:4), majd a szezon talál legfurcsább gólörömét produkálta; nekiugrott a palánknak, de a meze két plexi közé valahogy beszorult, így elszakadt, ezért Patya nem a saját számával fejezte be a találkozót. A mérkőzés végéig mindkét kapu előtt alakult még ki helyzet, előbb az Újpest dönthette volna el a találkozót, majd az utolsó 40 másodpercben a DVTK egykapuzott, de nem született újabb gól, jöhetett a hosszabbítás. 

A hirtelen halál legelején Thompson került helyzetben, de a kapussal vívott párharcát Praták nyerte, majd négy a három ellen – ugyanakkor kapus nélkül – játszott a DVTK, de ez inkább a miskolciaknak okozott több kellemetlen helyzetet, mint a mieinknek: csak a szerencséjükön múlt, hogy támadóink kétszer is az üres kapu mellé durrantottak. A végjátékban már nem volt szerencséje a Miskolcnak, ugyan a vasak közé visszatérő Praták kifogta Luciani szólóját, a hosszabbítás vége előtt nyolc másodperccel viszont már tehetetlen volt, amikor Ingman újabb bombagóljával behúzta a második pontot az Újpest. (5:4) Svéd hátvédünk álomszerűen debütált a Megyeri úton, jó energiákat hozott a csapatba és két hatalmas gólt lőtt, nem véletlen, hogy a szurkolók már a meccs után azt követelték, hogy a jövő évi szerződést is írja alá vele a lila-fehér alakulat.

nyilatkozatok

Jason Morgan, vezetőedző – UTE

 

„Nem volt egyszerű, nem volt szép, de megint megtaláltuk az utat a győzelemhez. Az első harmadban négy kiállítást kaptunk, ami azért elég ritka, a hátrányban játszókat ez nagyon kifárasztja, míg a többiek a padon kiesnek a ritmusból. Rajna Miki is betegen vállalta a meccset, de így is megfogta a magas minőségű lövéseket, ami belőle is sokat kivett. Mégis vezettünk az első harmad után Josef Ingman első találatával, rögtön az első lövéséből beköszönt, ilyenre sem emlékszem. De nagyon sok első volt ma: Ingman, aztán Rapos első profi gólja, utána Kiss Patrik meze beragad a plexibe a gólörömnél, rengeteg furcsa dolog történt. Az első két harmadban temérdek korongot szórtunk el a támadó kéken, fegyelmezetlenek voltunk, próbáltuk egyénieskedve megoldani a helyzeteket ahelyett, hogy belövöldöztük volna azokat. Szeretnénk ezekkel a meccsekkel a rájátszásra hangolódni, ezért a látottakkal annyira nem vagyok elégedett. A harmadikban elkezdtünk melózni, megjelentünk a kapu előtt, aztán jött a hosszabbítás, ahol bármi megtörténhet. Lehozták a kapusukat, csináltak már ilyet, de így is érdekes volt 3 a 4 ellen játszani. Miki megadta az esélyt a győzelemre, és be is húztuk, ami nagyon fontos, hiszen ezzel megvan az elődöntő a magyar bajnokságban, és az Erstében is jól állunk. Az eredménnyel boldog vagyok, a játékkal kevésbé, sokat kell még fejlődnünk, erre jó lesz az utolsó három meccs, aztán a hosszú szünetben finomhangoljuk a részleteket. A közönség ma is szenzációs volt, nagyon sokat segít, hogy a teltházas lila lelátó előtt jégkorongozhatunk. Ezt az új játékosok is megtapasztalták, akik amúgy kifejezetten jók voltak ma, remélhetőleg a folytatásban is erősségeink lesznek, akárcsak a szurkolóink!”

 

 Láda Balázs, vezetőedző – DVTK Jegesmedvék

 

„Jól kezdtük a mérkőzést, az első cserében volt gólhelyzetünk, ugyanakkor a következő cserében gólt kaptunk. Az elején nem használtuk ki az öt a hármat, és szokták mondani, hogy aki nem él egy kettős emberelőnnyel, az nem érdemel győzelmet. Nem tudom azt mondani, hogy nem érdemeltük volna meg, mert sokat dolgoztunk a sikerért, de az Újpest volt annyira hatékony, hogy kihasználja az hibáinkat, úgyhogy gratulálunk nekik. Nekünk meg kell érteni, hogy előnyben játszani kiváltság, és élni kell vele, az utóbbi két meccsen nem találtunk be öt a négy ellen és ezen dolgoznunk kell, mert ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak senki ellen. Közönségszórakoztató mérkőzés volt, az biztos, hogy senki sem unatkozott. Még egy dolgot kell megtanulnunk, lőtt gól után általában van egy rossz cserénk, van, amikor túléljük, van, amikor nem, ezúttal nem sikerült, pedig az egyensúlyt meg kell találni, hogy hogyan kell játszani egy lőtt gól után, amikor vezetünk, hogyan kell menedzselni a mérkőzést. Nem rossz az egy pont, de lehetett volna másképp is.”

videók