2025.10.31.

ute_jégkorong_logó

1 - 3

corona brasov hockey

CSAK SZALADTUNK AZ EREDMÉNY UTÁN

Gyors góllal indított a Brassó Újpesten, az emberelőnyöket nekünk pedig egészen az utolsó harmadik nem sikerült kihasználni. Az Erste Liga rangadóját a vendégcsapat nyerte meg, így helyet cseréltünk a dobogón a barcasági együttessel.

Már a második percben a hálóból kellett kiszednie a korongot pénteki kapusunknak, Rajna Mikinek. A gyors és váratlan vezetést VanWormer távoli löbbölése és Részegh Tamás kapu előtti beleérése eredményezte. (0:1) A találat után felélénkült a mérkőzés, mindkét kapu előtt adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, majd a játékrész végén megduplázta előnyét a Corona. Elhúztunk egy cserét, közben egy palánkról visszavágódó korong éppen Részegh elé pattant, aki így a második találatát is felírhatta. (0:2)

A második harmadban sorozatban három emberelőnyt puskázott el az Újpest (az elsőben is kihagytunk kettőt), a Corona azonban a harmadik előnyét már gólra váltotta: a kapu mögül megint VanWormer volt az előkészítő, Welsh pedig kiszorított szögből lőtte ki a kapu üresen hagyott részét. (0:3)

Az utolsó játékrészre egy sokkal határozottabb és összeszedettebb lila-fehér csapat korcsolyázott ki, és ennek a 48. percben meg is lett az eredménye. A hatodik emberelőnyünket végre belőttük: Kiss Patrik hozta helyzetbe Páterka Bencét, aki a bal oldali bedobópontról engedett el egy nagy bombát. (1:3) Vérszemet kaptak a gól után a mieink, sok helyzetet dolgoztak ki, voltak olyan percek, amikor a Brassó szinte csak nyomozta a korongot, de a vendégek kapujában Adorján Attila kiválóan játszott, így tartotta a Brassó azelőnyt. Két perccel a vége előtt az Újpest időt kért, Rajna leült, így a gólszerzésre több lehetőség kínálkozott mindkét oldalon, de míg a Corona kapuja előtt a védők hősiesen állták a sarat, addig nálunk az utolsó emberek is hatalmas nagyokat blokkoltak. A számszerű eredmény már nem változott, nyert 3:1-re a Brassó, de csapatunk vasárnap idegenben javíthat a FEHA19 vendégeként Székesfehérváron.

nyilatkozatok

Jason Morgan, vezetőedző – UTE

„A Brassó egy erős, rutinos csapat, akik jól kihasználták hátul azokat a védelmi hibákat, amiket vétettünk. Az első 40 percben nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk, hiányzott belőlünk az igazi küzdőszellem, nem stimmeltek a részletek, nem voltak meg a gyors cserék, a kemény visszazárások, és a kapunk előtti területet sem védtük megfelelően. A harmadik harmadunk egyértelműen a legjobb volt, ami az erőfeszítést illeti. Az egész meccset nézve hiába voltunk rengeteget emberelőnyben, szükségünk lett volna arra is, hogy a kulcsjátékosaink jobb teljesítmény nyújtsanak. Miután korán hátrányba kerültünk, csak futottunk az eredmény után.”

Strenk Hunor, vezetőedző – Corona Brassó

„Egy nagyon szolid idegenbeli meccset tudhatunk magunk mögött, tisztában voltunk vele, hogy az Újpest jó formában van, ebben a szezonban csak a Gyergyó ellen kapott ki, így tudtuk, hogy ez egy nagyon nehéz mérkőzés lesz. A legelső fordulóban találkoztunk legutóbb, akkor el tudták vinni a három pontot az otthonunkból, úgyhogy mindenképpen úgy készültünk, hogy egy szolid, jó védekezésre alapozva – remek kapusteljesítménnyel egyébként Adorján Attila részéről – kevés gólon tartva az ellenfelet, megpróbálunk visszavágni. Szerencsére sikerült is, az első harmadban nagyon fontos volt a két gól a második sorunktól, de összeségében az utolsó 10 perctől eltekintve uraltuk az egész mérkőzést. A végén mindent egy lapra feltéve az Újpest rohamozott, de akkor is elég kompaktak maradtunk hátul, ennek köszönhető a három pont.”

videók