Sokat támadtunk a visszavágón a Ferencváros ellen, de hiányzott az átütőerő az egész csapatból. Az zöld-fehérek 4:0-ra nyerték az OB I-es negyeddöntő második meccsét, és ezzel simán, kettős győzelemmel továbbjutottak a két győzelemig játszott párharcban.
Csakúgy, mint két napja, a hazai kaput Rajna Miklósra, a ferencvárosit pedig Janis Kalninsra bízták. Az újpesti hálóőrt meg is lepte az első valamirevaló vendégtámadás, amit Adam Brady takarásból, éles szögből góllal fejezett be a második perc elején, tehát sajnos fergetegesen kezdett a Ferencváros (0:1). Aztán egyre inkább magukra találtak a mieink is, előbb kibekkeltek egy emberhátrányt, majd egyre többször jutottak lövésig, de az FTC néhány hete igazolt lett portása viszont rendre résen volt, amikor már nem, akkor meg a kapuvas segített neki. Ezek után a 10. percben meglepetésre a zöld-fehérek növelték az előnyüket, Tóth Gergő középtávolról maradt teljesen egyedül Rajnával szemben, és nem hibázott. (0:2) A harmad hátralevő része is jellemzően meddő újpesti mezőnyfölényben telt el, a nagyobb helyzeteinknél az előző meccset gól nélkül lehozó Kalnins uralta a kapu előtti teret.
A második harmadban a csapatok ott folytatták, ahol az előzőben abbahagyták. Az Újpest fogcsikorgatva erőltette a támadásokat, mentünk előre folyamatosan, de az FTC A-csoportos válogatott kapusán nem sikerült kifognunk. Franyó magas bot miatt a 31. perc elején 2+2 perces büntetést kapott, Rajnának köszönhetően kivédekeztük a hátrányt, a padról visszatérő fiatal játékosunk pedig rávezethette a játékszert Kalnisra, így sem zárkóztunk közelebb. Kétszer 20 perc után az eredményjelzőn még mindig 0:2 állt, ehhez képest a kapuralövések számában 32:13-ra a lila-fehérek vezettek.
Az utolsó játékrészben végleg elszálltak a mieink továbbjutási reményei. Az első 10-12 percben eseménytelenül zajlott a játék, majd az 54. perc elején Ring cselezte be magát a kapu elé, majd takarásból lőtt, így Rajna Miklós nem láthatta a korongot (0:3). A gól után az UTE lehívta kapusát, így az 56. percben Adam Brady az üres kapuba lőtte be távolról, nagy szerencsével a maga második, csapata negyedik gólját (0:4).
Az FTC-Telekom így kettős győzelemmel, kilenc lőtt és nulla kapott góllal jutott a következő fordulóban az OB I-ben, a mieink pedig készülhetnek az Erste Liga rájátszásának kezdetére, ami számunkra március 9-én jön el, abban a sorozatban a BJAHC lesz az ellenfelünk.
