2025.02.16.

AZ FTC NYERTE AZ ELSŐ MECCSET

A két győzelemig zajló magyar bajnoki negyeddöntő első meccsét a hazai pályán játszó Ferencváros nyerte 5:0-ra. A második, és ha szükséges a harmadik meccset Újpesten játsszák a küzdő felek.

A mieink kapujába ezúttal ismét Rajna Miklós védett, míg a zöld-fehéreknél Kalnins állt be a vasak közé. Az első helyzetet egy perc játék után a hazai csapat dolgozta ki, az exNHL-es David Booth lövése Rajna Miklós sisakján koppant. Az első tíz percben izgalmas, brusztolós játékot mutatott be mindkét együttes, aminek a végén gólt sajnos az FTC szerzett; térdhasználat miatt Kovács Alexet ítélték kisbüntetésre, az előnyt pedig alig 20 másodperc alatt kihasználták a zöld-fehérek, Kestila lőtt közelről védhetetlen gólt Rajnának. (1:0) A bajt tetézte, hogy a gólt megelőzően McNultynál is testre ütés láttak, így a találat után is előnyben játszhatott a Ferencváros, de ez az fór kimaradt. Hiába hajtottak az egyenlítésért keményen a mieink, mégis újra Booth került helyzetbe, de Rajnán másodszor sem fogott ki a Vancouver, a Toronto és a Detroit Red Wings egykori játékosa. A harmad utolsó három percében a hazaiak játékosát, Tóth Gergőt kétszer is leültették, először fogás, majd teste ütés miatt, de az UTE kihagyta az első előnyt, és a másodikat is, ami másfél perccel áthúzódott a következő harmadba is. A nyitó harmad végének krónikájához tartozik szintén, hogy egy ferencvárosi kapu előtti tömegjelent után Stevenson ismét akcióba lépett ököllel, (a BJA ellen legutóbb komoly fair fightot nyert meg Varga Arnolddal szemben) de Molnár nem állt ki ellene bunyózni. 

A második 20 perc megint hasonló erők küzdelmét hozta, bár mindkét csapat visszavett egy kicsit az első harmad rohanása után, és defenzívebben játszott. A 25. percben Tornyai Gábor ütközte le Booth-t, aki a palánknak ütközött, előbbi leült két percre, utóbbi pedig már nem tért vissza a jégre. A harmadik FTC-előny kimaradt, de öt perc múlva, Páterka gáncsolása után jött a negyedik, azt pedig ismét belőtték a hazaiak. Ring takarásból leadott lövését Rajna Miki nem láthatta (2:0). A harmad második tízpercében az UTE volt aktívabb, de a ferencvárosi kapus állta a sarat. 

Az utolsó harmad elején is sokat dolgozott az egyenlítésért csapatunk, de az FTC jól kontrollálta a mérkőzést. Vértes Nátán többször is veszélyesen villant, de Kalnins eszén ezen a meccsen nem tudott túljárni. Az 53. percben egy korábbi újpesti játékos, Németh Attila talált be közelről a mieinknek, ezzel nagyjából eldőlt a találkozó. (3:0) Ezek után a mieink inkább már a párharc keddi mérkőzésére tartalékoltak, a Ferencváros pedig parádézott még egy kicsit: az 56. percben Kestila ugrott ki és lőtte meg második gólját (4:0). Az utolsó percben egy szerencsés találattal, ami átcsorgott Rajnán, a finn csatár a mesterhármasig is eljutott (5:0). A lényegen ez már nem változtatott, a zöld-fehérek eggyel vezetnek az egyik fél két győzelméig zajló párharcban, a következő két mérkőzést azonban a Megyeri úton játsszák a csapatot kedden, illetve szerdán este. 

nyilatkozatok

Jason Morgan, vezetőedző – UTE

„Egy kicsit idegesen kezdtük ezt a mérkőzést és nem vigyáztunk eléggé a korongra. Túl sok volt a lerohanás, Miki sokszor megmentett minket, de egyértelműen uralták az ellenfeleink az emberelőnyöket. 1-0-ra vezettek az első harmad után, aztán a második góljuk is emberelőnyben született, és a második harmadot is jobban kezdték. Aztán korán elvesztettük Pelech-t, újra kellett szervezni a sorokat, a speciális alakulatokat. Egyszerűen nem találtuk meg azt, hogyan tudnák betalálni ma este, a meccs nagy részében rohantunk az események után. Fejben egészen más, amikor üldözzük a játékot és amikor irányítjuk azt. Holnap visszatérünk a munkához, megnézünk egy pár videót, finomhangolunk egy keveset. Több korongot kell a kapura tennünk, jobban kell takarnunk, mert jó kapusuk van. Jobban kell menedzselnünk a korongot is és jobban be kell osztanunk az energiánkat, mert ez egy rájátszás-párharc, ráadásul egy rövid széria. Szóval, magasabb sebességi fokozatra kell kapcsolnunk.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző – FTC-Telekom

„Teljesen mindegy, hogy egy rájátszás-mérkőzésen milyen arányú a végeredmény, a kimenetel a lényeg. Ebben a párharcban két győztes mérkőzés kell, az pedig, hogy ki milyen arányban, vagy hogyan szerzi meg azt, az teljesen irreleváns. Annak örülünk, hogy sikerült az elsőt behúzni, de tudjuk nagyon jól, hogy ezzel az Újpest pályaelőnye még megvan, és idegenben kell még egy meccset nyerni. Szóval persze, örülünk, mert fontos győzelem ez, pláne egy rájátszásban az első lépés nagyon fontos, és hoztuk itthon az úgymond kötelezőt. De azt is tudjuk nagyon jól, hogy nem dőlt el semmi. Kedden jön egy újabb meccs, és azon is ugyanígy kell fókuszálnunk, koncentrálnunk, hogy sikeresek legyünk.”

 

videók