A párharc méltó folytatása

Éppen attól lett annyira legendás a párosítás, hogy az Újpest és a Ferencváros már évtizedek óta vív egymással olyan izgalmas mérkőzéseket jégkorongban is, mint ezen a vasárnapon. Ezt a derbit most az FTC nyerte meg 5:4-re, de a mieink az utolsó másodpercekig küzdöttek és hajtottak az egyenlítésért.

Számunkra a létező legjobb forgatókönyv szerint kezdődött a mérkőzés, az első korongbedobás után 20 másodperccel már vezettünk: Cody Sol lőhetett messziről, a kapu előtt Keegan Dansereau ért bele a korongba, ami így beakadt Arany Gergely kapus hálójába. (0:1) Az FTC-nek kellett jó néhány perc, amíg magára talált a pofon után, aztán a kilencedik percben egyenlítettek a zöld-fehér. Razumnyak egyedül maradt a kapunk előtt, elkorcsolyázott Rajna Miki előtt, és kapusunk bárdja alatt átgyömöszölte a korong, így szerencsés góllal lett egyenlő az állás. (1:1) A félidő derekától egyre veszélyesebben játszott az FTC, Miki több komoly helyzetnél is a helyén volt, míg a túloldalon, Arany kapuja előtt Kiss Patrik puskázott el egy nagy ziccert. A 17. percben éppen Patyát ültették le két percre, az előnyt pedig 70 másodperc múlva gólra váltotta a hazai csapat, Keranen lőtte a korongot a kapunk bal felső sarkára, ami éppen Rajna válla és a vas közti 10 centis résen fért be. (2:1)

A második 20 perc is izgalmas játékot, de kevesebb gólt hozott. A zöldek és a mieink is kaptak egy-egy fórt, míg a Ferencváros kihagyta a lehetőséget Rajna bravúrjainak hála, addig a lilák büntettek. A 37. percben Dansereau tette rá a pakkot, a kapu elé érkező Dyson Stevensont ugyan fellökték, de egy hazai játékos korcsolyájáról így is a gólvonal mögé jutott a korong. (2:2)

Az utolsó harmad Arany bravúrjával indult, majd Szabó Rácz kiállítása után a 46. percben megint előnybe került az FTC; Razumnyak lefülelt egy újpesti passzt, majd a kapunk előtt nem hibázott. (3:2) Aztán az 50. percben Seregélyt küldték le kisbüntetésre, mégis a Ferencváros növelte az előnyét. A mieink könnyelműsködtek hátul, Turbucz pedig korongot szerzett, és éles szögből belőtte Rajna hálójába. (4:2) Amikor már veszni látszott a meccs, a vége előtt szűk négy perccel újra fórba kerültünk, Kiss Patrik egy lecsorgó korongot passzolt Kovács Alexhez, aki állítgatás nélkül bevágta, így három perccel a vége előtt újra csak egy volt közte. (4:3) Sajnos kevesebb mint egy perc múlva újra gólt szerzett a hazai csapat, Rajna Mikiről kijött egy lövés, óriási kapu előtti birkózás után megint Keranen gyötörte át a játékszert a gólvonalon, amit rövid videózás után megadtak, ezzel lett az 58. percben megint kettő közte. (5:3). Viszont még fejeződött be a gólgyártás, mert Rajna kikorcsolyázott, így a létszámfölényes támadás végén a ma kapitányként játszó Dyson Stevenson közelről bekotorta a korongot az FTC kapujába. (5:4) Az utolsó percben is maradtunk végig támadásban, de a gyorsan előrevágott korongok miatt kétszer is tilos felszabadítást ítéltek ellenünk, így nem maradt idő az egyenlítésre. Egy végig lüktető, szoros, izgalmas meccset nyert meg a Ferencváros, amely így első pontjait szerezte az idei alapszakasz harmadik derbijén.

Fotó: Papp György

nyilatkozatok

videók