A tabella élén álló tavalyi Erste Liga győztes, a nyáron kiválóan erősítő Corona Brassó látogat pénteken a Megyeri útra. Az összecsapása valódi hokicsemegének ígérkezik, miután mindkét együttes jó formában van, az UTE a harmadik helyről vág neki a hétvégének.
Nem elég, hogy az Erste Liga tavalyi döntőjében söpréssel szerezték meg az aranyérmet és az összes meghatározó játékosukat megtartották a brassóiak, még a nyáron tovább erősítette keretét az erdélyi csapat. A Sportklub Csíkszereda két legjobbját igazolták le, méghozzá Jevgenyij Szkacskovot és David Levint. Ők mindketten számolatlanul gyűjtötték tavaly a pontokat, és idén is jól kezdtek, az orosz már 10 felett, az izraeli/kanadai pedig jelenleg nyolc ponttal várja a folytatást az Erste Ligában.
Ennek megfelelően a Corona jól kezdte ezt az idényt is, megverték már erdélyi riválisaikat és idegenben a Ferencvárost is többek között, viszont meglepetésre egyszer kikaptak a DAB vendégeként, múlt héten pedig hazai pályán a FEHA 19 ellen is. Igaz, hogy közvetlenül a mai meccsre győzelemmel hangoltak az Erste Ligában, miután múlt vasárnap Brassóban legyőzték 5:2-re a Dunaújvárost.
Ami jól hangzik; hogy nyolc mérkőzés után a jelenlegi tabellán mindössze egyetlen pont választja el a mieinket Dave MacQueen méregdrága hokisokból álló sztárcsapatától, ebből is látszik, hogy a szezonrajtot a lila-fehérek is jól kapták el. A mieink eddig csak a BJAHC-től és a DEAC-tól kaptak ki rendes játékidőben, valamint a GYHK vendégeként hosszabbítás után, viszont a Brassóhoz hasonlóan öt mérkőzést már megnyertünk idén, méghozzá mindet 60 perc alatt.
A pénteki meccs előtt az idén érkező védőnk, a kanadai Stephen Desrocher nyilatkozott nekünk, aki egybe kezeli az egész hétvégét, vagyis nemcsak a Brassó elleni mérkőzésről, hanem a DVTK elleni vasárnapi összecsapásról is beszélt.
„A héten két nagyon fontos hazai mérkőzés áll előttünk, pénteken a Brassóval játszunk, akikkel az első helyre kerülésért harcolunk, vasárnap pedig jön a DVTK, akiket szintén közvetlen riválisunknak mondhatunk. A két meccsen hat pontot lehet szerezni, nekünk mind a hatra szükségünk van.” – mondta Stephen Desrocher.
Az UTE-Brassó Erste Liga mérkőzés pénteken 18 órakor kezdődik a Megyeri úton, a meccsre jegyeket a pénztárban, vagy online az Eventim felületén lehet venni.
A találkozót az Erste Liga TV közvetíti élőben.

#utehoki