Az aktuális kiírásban háromszor játszottunk ellenük, ebből kettőt veszítettünk el és csak egyet nyertünk meg. A Debrecen az elmúlt hetekben nagyon eredményesen játszott, így könnyedén tartja harmadik helyezését a tabellán, ugyanakkor, ha most nem győzzük le őket, akkor az Újpest nagy valószínűség szerint nem lesz ott az Erste Liga rájátszásában.
Ahogy a múlt vasárnapi Sportklub-UTE meccs után Kevin Constantine, a Csíkszereda edzője megjegyezte, most pénteken dől majd el az, hogy kik juthatnak be az Erste Liga legjobb nyolc csapata közé, vagyis a rájátszásba. Ezt azonban nem az Újpest-DEAC mérkőzést dönti el, hanem a FEHA19-Csíkszereda találkozón, amelynek vesztesét a lila-fehérek megelőzhetik, de csak abban az esetben, ha ők közben megverik a Debrecent.
A DEAC kiváló formában van, január elején ugyan szűken kikaptak a címvédő Corona Brassótól, viszont azóta ötször nyertek zsinórban, és mérlegük ellenünk is pozitív eddig. A két csapat első őszi meccsén a DEAC a Megyeri úton nyert 3:1-re, majd novemberben legyőztük őket Debrecenben 7:4-re. Ezek után jött az emlékezetes karácsonyi DEAC-UTE mérkőzés, amelyen sokáig partiban voltunk a hazai csapattal, de a végén ők könnyedén nyertek ellenünk 6:2-re.
A mieink formája az elmúlt hetekben kissé rapszodikus volt, két hete legyőztük a DAB-ot, majd a listavezető Gyergyót is, viszont az előző hétvégén az erdélyi túra mindkét meccsén nulla pontot szereztünk, így egy DEAC elleni siker kell ahhoz, hogy egyálalán megkapaszkodhassunk az utolsó szalmaszálba.
Az UTE-DEAC Erste Liga mérkőzés pénteken 18.00-kor kezdődik, a meccsre jegyeket online, vagy személyesen a Megyeri úti jegypénztárban lehet vásárolni az első harmadszünetig. Az összecsapáson ezúttal is lesz a megszokott tombolázás, Patrik Luža mezét viheti haza a szerencsés nyertes!
A találkozót az Erste Liga TV közvetíti élőben.
#hajrálilák