2026.11.01.

ute_jégkorong_logó

2 - 1 (h.u.)

sport_club_csíkszereda

TÚLÓRÁBAN GYŐZTÜK LE A CSÍKSZEREDÁT

Hosszabbításban, 2:1-re győzte le az UTE az SC Csíkszeredát az Erste Ligában. A lila-fehérek már az első harmadban vezetést szereztek, a vendégek még ugyanebben a játékrészben egyenlítettek, ezt követően azonban hiába alakított ki komoly mezőnyfölényt az Újpest, hatvan perc alatt nem született újabb gól. A ráadás viszont mindössze 16 másodpercig tartott: Julius Valtonen találata két pontot ért a mieinknek.

Jól kezdte a mérkőzést az UTE, és a hetedik percben meg is lett a fölény eredménye: emberelőnyben Szabó Rácz juttatta vezetéshez a lila-fehéreket, Matias Lehtonen és Franyó Krisztián előkészítése után Maxim mesterien ért bele a kapu elé lőtt korongba. (1:0) Újabb fórgól volt ez, ami ismét megmutatta, hogy továbbra is jól működik csapatunk játéka öt a négy ellen. Az előny azonban nem tartott sokáig, a 11. percben Miro Lehtimäki egyenlített a Csíkszeredának. (1:1) Az első harmadban már érződött az újpesti fölény, a kapura lövéseket 13–5-re nyerték a mieink, de a szünetig nem változott az állás.

A második húsz percben még egyértelműbbé vált a játék képe. Az UTE hosszú periódusokra beszorította ellenfelét, 12–4-re hozta a kapura lövéseket, a vendégek kapusa, Nikita Melnyicsuk azonban sorra hárította a próbálkozásokat. A harmadik játékrészben is az Újpest diktálta a tempót, miközben Rajna Miklósnak jóval kevesebb dolga akadt, mint kollégájának. Újabb találat azonban ekkor sem született, így 1:1 után jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásból aztán alig telt el néhány másodperc, amikor megszületett a döntés. 60:16-nál egy begyakorolt korongfelhozatal végén Julius Valtonen kapta meg a pakkot, és közelről vette be Melnyicsuk kapuját, ezzel pillanatok alatt lezárva a mérkőzést. (2:1) A finn támadó találata különösen fontos volt, hiszen a rendes játékidőben hiába dolgozott ki jóval több lehetőséget az UTE, a csíki kapus sokáig meccsben tartotta csapatát.

A statisztikák is jól mutatják az újpesti fölényt: a kapura lövéseket 37–13-ra nyerte az UTE. Melnyicsuk 35 védéssel zárt, míg Rajna Miklós 12 lövést hárított. Anatoli Bogdanov a találkozó után úgy értékelt, hogy játék szempontjából talán ez volt csapata eddigi legerősebb hatvan perce, ami jól visszaigazolja a mérkőzés képét. A teljesítményt végül nem sikerült három ponttal jutalmazni, a hosszabbítás elején azonban Valtonen gyorsan eldöntötte a találkozót, így két ponttal gazdagodott az Újpest.

nyilatkozatok

Anatoli Bogdanov, vezetőedző – UTE

„A pohár félig tele van, talán ez volt játék szempontjából az eddigi legerősebb 60 percünk. Megvolt a jó hozzáállás, a fegyelem, a szervezettség, minden, kivéve a gólok. Szerezhettünk volna három pontot is, volt emberelőnyünk a harmadik harmadban, de ez van. Lehetett volna egy, vagy akár nulla pont is ebből a meccsből, ami jóval frusztrálóbb lenne. A két pont is értékes, most kicsit pihenünk, aztán folytatjuk a munkát.”

Staffan Lundh, vezetőedző – Sportklub Csíkszereda

„Kemény meccset játszottunk, az első harmadban nehéz helyzetbe hoztunk magunkat a három kiállítással. Erre a jövőben oda kell figyelnünk. Az UTE remekül játszott és diktálta a tempót, mi leginkább védekezésre kényszerültünk.”

videók