Az életben maradásért küzd pénteken este csapatunk az Erste Liga rájátszásában. A négy győzelemig zajló párharcban 3:2-re vezet a BJA, és ha hazai pályán nyernekKangyal Balázsék, akkor ők mennek tovább az elődöntőbe.
Egyrészt nagyon elcsépelt lenne azt írni, hogy most mennyire nehéz dolga lesz az Újpestnek a BJA ellen, hiszen ez minden olyan rájátszás-párharcban elmondható, ahol az a csapat áll a továbbjutás kapujában, amelyik hazai pályán lép jégre. Másrészt azért is lenne értelmetlen erre az egy meccsre mondani, hogy nem lesz könnyű, mert a két csapat egymás ellen vívott idei mind a tíz playoff mérkőzése borzasztó nagy csatát hozott.
Letagadhatatlan, hogy lélektani előnyben a BJA van, hiszen az ob1-es elődöntőben februárban már továbbjutottak ellenünk, sőt, utána a bajnoki címet is bezsebelték. Ráadásul szerdán kétszeri hosszabbítás után nyertek úgy a Megyeri úton, hogy a hirtelen halál első gólját az Újpest szerezte, csak azt a találatot videózás után a játékvezetők érvénytelenítették. Az is igaz, hogy az UTE támadósora után a védelmét is komoly sérüléshullám sújtja; hiszen Pokornyi és Bogesics sérülése után csapatkapitányunk, Kiss Dani is kidőlt szerdán.
Ilyen előzmények után viszont a mieink minden mindegy alapon, vesztenivaló nélkül, dacból megverhetik a BJA-t, és „hazahozhatják” a vasárnapi hetedik meccset, ehhez azonban szükségük lesz a lila-fehér szurkolók hangorkánjára!
Arra kérünk mindenkit, hogy váltson jegyet a Vasas Jégcentrumba pénteken 18.40-től megrendezett mérkőzésre, menjen ki a meccsre és szurkoljon a liláknak! Érezzék úgy a srácok, hogy Káposztásmegyeren is ők vannak otthon.
Aki mégsem tudna jönni: a találkozót az Erste Liga TV is élőben közvetíti.

#hajrálilák