2025.09.26.

ute_jégkorong_logó

4 - 3 (b.u.)

deac

Fontos 2 pont a Debrecen ellen

A szezon eddigi legizgalmasabb meccsét nyerte meg az Újpest a DEAC ellen az Erste Ligában. A mieink a rendes játékidő utolsó másodperceiben egyenlítettek, majd egy parázs hangulatú hosszabbítás után büntetőpárbajban szerezték meg a második pontot.

Pedig az első percek nagyon nem a mieink voltak: már az 50 másodpercben megszerezte a vezetést a Debrecen. Szinte az első támadásból négyszer jutottak el lövésig a vendégek, az első hármat még fogta Rajna Miklós, a róla lecsorgó korongot végül Krutov lőtte be közelről. (0:1) A negyedik percben már a vendégek másik támadósora is eredményes volt: Mozer kerülte meg az újpesti kaput, majd éles szögből tüzelt Rajna mellett a rövid sarokba. (0:2) A bekapott gólok után az első harmadban csapatunk nem tudott sebességet váltani, a DEAC játszott aktívabban, sokkal több lövésük volt, mint a mieinknek. 

A második játékrészt viszont jobban kezdtük, néhány újpesti helyzet után a 23. percben Dansereau-tól indult a támadás, amit Szabó Rácz jutatott vissza hozzá a védők lába között, így a befejezőember is Danzi volt. (1:2) A harmad hátralevő részében mindkét csapat előtt bőven adódott lehetőség a gólszerzésre, de Rajna és a túloldalon Szeles is remekelt, mindkettőjükben 13 lövés akadt el, így nem született újabb találat.

Az áthúzódó újpesti emberelőnnyel indult az utolsó 20 perc, de a DEAC hátrányos védekezése jól működött. Aztán az újpestiek is kibekkeltek egy hátrányt, majd a tétmeccsen először jégre lépő finn védőnk, Ronkainen egyenlíthetett volna, de a debreceni kapus nagy bravúrral hárított. Erre a lehetőségre góllal válaszolt a Debrecen, hátul Burzan vesztett el egy korongot, amit Culigin vágott be közelről Rajna hálójába, ezzel az 52. percben már 1:3-re vezetett a vendégcsapat. Már minden veszni látszott, de az 55. percben az egész meccsen jól játszó Golod csapta be Szeles Martin kapust, és szépített. (2:3) Az utolsó percre Jason Morgan lehívta Rajnát, az 59. percben így hat az öt ellen egyenlített az Újpest, nagy kavarodás után Burzan mentett hosszabbításra. (3:3)

 A hosszabbítás nagy izgalmakat hozott, előbb Vértes kiállítása következett, majd egy komoly csetepaté Szalma és Mozer, valamint Kiss Dániel és Galoha között. A játékvezetők az előbbi párost véglegessel, az utóbbit pedig kisbüntetéssel küldték le a jégről. Jellemző, hogy a csetepatéba még a mindig higgadt Rajna Miklós is beszállt, hogy játékostársát védje. A hosszabbításban nem született gól, így jöhetett szétlövés, amelynek első körében furcsa mód az a Mozer talált be, akinek már az öltözőben kellett volna lennie, így az érvénytelenített gól után Culigin lőhetett helyette, de ő nem tudott betalálni. A rávezetések során végül csak Dansereau és Golod volt eredményes, így az UTE büntetőkkel húzta be a második pontot. Ez azt jelenti, hogy idei első négy Erste Liga meccsünkből már a harmadik győzelmet arattuk. 

nyilatkozatok

Vaszjunyin Artyom, vezetőedző – DEAC

„Jól kezdtünk, talán túl jól is, elkényelmesedtünk és 0:2 után nem volt meg a fókusz, lövés helyet passzokat kerestünk, sejthető volt, hogy valamit tenni kell azért, hogy visszajöjjünk a ritmusba. A második harmad első perceiben meg is kaptuk az ébresztőt, onnantól megint jól játszottunk, egészen a meccs vége előtti öt percig. A végén sok olyan dolog történt, amit mi sem értünk, kiegyenlített az ellenfél, aztán a hosszabbításban volt egy végleges kiállítás, utána gólt ütöttünk, de nem működött a kamera, vagy rosszul működött. Aztán Mozer gólt lőtt, de nem adják meg, mert ki van állítva, amiről senki nem tud, szóval sok minden befolyásolta a végét. Ha csak a mi játékunkat nézem, megint nem tudtunk 60 percet játszani úgy, ahogy szerettünk volna, az első harmadban sokkal határozottabban, keményebben, a helyzeteket megbecsülve kellett volna hokiznunk. Magunkra húztuk az ellenfelet, szóval megint 40 perccel lehetünk csak elégedettek, hiányzik a 60 perc meló.”

Jason Morgan, vezetőedző – UTE

 „Furcsa és érdekes meccs volt ez mindkét oldal számára, sosem láttam még ilyen végjátékot. Örülök, hogy ebből végül mi jöttünk ki jól. Túl nagy önbizalommal érkeztünk meg a meccsbe, az első öt percben felelőtlenek voltunk a koronggal, az első gól előtt volt négy kipattanójuk, a másodiknál üresen hagytuk az érkező játékost, ami ilyen technikás ellenféllel szemben nem fér bele. A szünetben azt kértem, hogy a vonalaknál legyünk okosabbak, védekezésben pedig agresszívabbak. Dansy révén jött is a gyors gólunk a másodikban, szóval azt legalább megnyertük, majd jöttek az emberhátrányaink, amiknek a kivédekezése kiváló volt ma, főleg a hosszabbításban. Kétgólos hátrányban, öt perccel a vége előtt sem adtuk fel, harcoltunk, aztán megvolt a szépítés és a 6 az 5 elleni helyzetet is értékesítettük. A szétlövésben Miki megint remekelt, a nagy pillanatokban mindig megvillan, megérdemelten lett nálunk a meccs embere, fontos két pontot szereztünk a vezetésével.”

videók