2024.10.06.

ute_jégkorong_logó

3 - 2

Megnyertük a második derbit is

Kivételesen izgalmas, nagy iramú mérkőzésen vertük meg 3:2-re a Ferencvárost. Így két hét alatt másodszor is derbit nyert a csapatunk, ezúttal hazai pályán, a csodás újpesti publikum támogatásával.

Rögtön az elején emberelőnybe került az UTE, Bangát küldték ki buktatás miatt a második percben, de akkor még nem találtunk be az FTC kapuját védő Nagy Kristófnak. Néhány kisebb vendéghelyzet után azonban összejött az első gól is; a kilencedik percben korongot csíptünk el a támadóharmadban, így a létszámfölényes figura végén Keegan Dansereau lőhetett (1:0). A 15. percben az FTC is megkapta az első előnyét, Nádasdy Marcit ültették le, és ezt 38 másodperc után sikerült is gólra váltaniuk a zöld-fehéreknek. A korongot a finn Michael Keränen lőtte rá jó ütemben, de az még megpattant Mattyasovszkyn is, így kiváló kapusunk, Rajna Miklós nem védhetett (1:1).

A második játékrész éppen Rajna Miki apró hibájával, majd hatalmas mentésével folytatódott, kapusunk Keränen elé tolt ki egy korongot, de az éles szögből leadott lövést bravúrral hárítani tudta. A következő tíz perc leginkább a feszültség levezetéséről szólt, rövid időn belül háromszor is kialakultak kisebb-nagyobb csetepaték a jégen, mindegyiknek páros kiállítás lett a vége. A legnagyobb bunyót Cody Sol és a ferencvárosi Tyson Helgesen vívta, az ökölharcot nagyra nőtt védőnk nyerte az FTC szintén kanadai védője ellen, a kiváló hangulatot teremtő újpesti szurkolók legnagyobb örömére. A vezetést ezek után a 34. percben szerezte meg újra csapatunk, megint egálnál. Kettő az egy ellen támadtunk, Dansereau gyönyörűen hozta játékba a második hullámban jól érkező Kiss Patrikot, aki a felső sarkot lőtte ki (2:1). Ezzel még nem volt vége a harmadnak, újra előnyhöz jutott a Ferencváros, és sajnos ezt is értékesítették a zöld-fehérek, a 38. percben Kestila lőtte be Heino passzából a gólt (2:2).

Az utolsó harmadot viszont megint a mi csapatunk kezdte jobban, két hazai helyzet után – öt az öt ellen – Kiss Patrik szenzációs keresztpasszát lőtte Nagy mellett a kapuba Páterka Bence, így a 45. percben harmadszor is megszereztük a vezetést a derbin (3:2). A végére is maradt jó iramú a mérkőzés, mindkét kapu többször veszélybe került. A végén a Ferencváros egyre elkeseredettebben hajtott, így hátul gyakran nyíltak ki a vendégek, csak Nagy bravúrjain múlott, hogy nem növelte előnyét a remek napot kifogó Újpest. A vendégek az utolsó percben lehozták kapusukat is, de egyenlíteniük így sem sikerült. Csapatunk már a második derbit nyerte meg ebben az alapszakaszban, így maradt a legjobb három között a tabellán. A meccs után a több mint 1000 újpesti szurkoló hosszan éltette a lilákat, és együtt ünnepelt a fiúkkal. 

nyilatkozatok

Jason Morgan, vezetőedző – Újpesti Torna Egylet

“Mindig különleges egy derbit játszani. Az első harmadban próbáltak fizikálisan fölénk kerekedni, és ez valamennyire sikerült is nekik. Rengeteg helyzetünk volt, nagyon boldog vagyok, hogy Dansereau, Patrik és Páterka Bence is be tudott találni. Cody bunyója is kellett a mai sikerhez, rengeteg tüzet adott a jégen és a nézőtéren is. Az emberhátrányos védekezésünk eddig remek volt, ma kaptunk két gólt hátrányban, ebben még fejlődnünk kell. Örültem volna, ha látunk emberelőnyös gólt a mi oldalunkon is, de McNulty hiánya egy kicsit megboríthatta a kémiát a sorok között. Miki fantasztikus tartott minket ma is, ahogy általában, mindenki extrát hozott, hátul is elvégeztük a piszkos munkát, így nagyon boldogok lehetünk.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző – FTC-Telekom

“Egy derbihez méltó küzdelmes meccs volt. Magasan voltak az érzelmek, vehemens harcoltak a csapatok. A mi oldalunkról nézve a helyzeteket egy jó ideje nem tudjuk belőni, lehet, hogy a hoki istenek nem akarnak nekünk kedvezni, mert nem dolgozzunk elég keményen. Nem engedhetjük meg, hogy háromszor vezessen az Újpest egy derbin, túl görcsösen akartuk a bonyolult figurákat csinálni, ilyenkor pont egyszerűsíteni kellett volna a játékot.”

videók