2024.09.20.

ute_jégkorong_logó

2 - 1

dunaújvárosi acélbikák logó

SZOROS CSATÁBAN VERTÜK AZ ACÉLBIKÁKAT

Hazai pályán a második győzelmet is behúzta csapatunk, Szabó Rácz Maxim góllal és gólpasszal vette ki a részét a sikerből. A mieink a második harmadban hátrányba kerültek, de fordítani tudtak, és az utolsó játékrészben kiharcolták a győzelmet, a kanadai Stephen Deschrocher első lila-fehérben lőtt góljával nyertek 2:1-re a DAB ellen.

Az első harmadban sportszerű, küzdelemes, de ismerkedős játékot mutattak be a csapatok. A támadásokat gyakrabban fejezték be lövéssel a dunaújvárosiak, de kapusunk, Rajna Miklós eszén egyszer sem tudtak túljárni. A 13. percben kisbüntetést kapott Kiss Dániel bottal akasztás miatt, de ezt a lehetőséget sem tudták kihasználni az Acélbikák, így 0:0-ás döntetlennel mentek szünetre a csapatok.

A második 20 perc újpesti hibákkal kezdődött, az elsőt még nem értékesítette az Dunaújváros, a második után viszont Mikkel Jensen bevágta a ziccert, ezzel szerzett vezetést a vendégcsapat a 23. percben. (0:1)

Két perccel később Jensent kiszórták két percre a zebrák, a mieink jól adogattak Tóth Balázs kapuja előtt, de gólt szerezni akkor még nem sikerült. A lilák hajtottak az egyenlítésért, az Acélbikák pedig egyre keményebben játszottak, aminek egy Cody Sole vs. Ritter kettős büntetés lett a vége. A 32. percben aztán Kiss Daninak sült el a keze a kékről, lövésébe beleért Szabó Rácz Maxim, a szépségdíjas találat 19 éves támadónk második gólja volt az Erste Ligában. (1:1)

A 33. percben McNulty-t ültették le két percre sportszerűtlen játék miatt, előnyben azonban a DAB csak kapuvasig jutott. Kovács Alex kiállítása után is hasonló volt a forgatókönyv, akkor Watkins lövése csilingelt a ketrecen, de a mieink is lőhettek volna egy gólt a harmad vége előtt emberhátrányban, amikor Szalma és Kovács Sebestyén játszott össze. 

A 44. percben egy újpesti kapuvas következett, Tornyai célzott csak centikkel mellé, majd az 52. percben Dansereu is vasat ütött egálnál. A győztes találatot a 54. percben Desrocher ütötte takarásból, a kapu előtti tülekedés miatt a DAB kapusa nem védhette a kékről zúgó bombát. (2:1) Az 56. percben Laskawynál láttak bottal akasztást a játékvezetők, kiállítása után az Újváros időt kért, de kihagyták az előnyt. Az utolsó percekben Tóth kapus is kiszállt, de a mieink állták a sarat, behúzták a derbi előtti meccset, így magabiztosan mehetnek a Tüskecsarnokban. Az FTC-UTE mérkőzés vasárnap 14.30-kor kezdődik.

#utehoki

nyilatkozatok

Jason Morgan, vezetőedző – UTE

„Az első harmadban jobb volt a Dunaújváros, többet lőttek kapura, több helyzetet alakítottak ki. Az azonban tetszett, ahogy erre reagáltunk, és külön öröm, hogy egy fiatal játékosunk, Szabó Rácz Maxim fel tudott lépni és egalizált egy remek góllal. A második harmadban már jóval többet lőttünk kapura, jól védekeztünk, és Rajna Miki is jól tartott bennünket. A záró játékrészben ugyan kihagytunk pár ziccert, de ez benne van, viszont Desrocher gondoskodott arról, hogy nálunk legyen az előny. Az emberhátrányos védekezésünk ma is rendben volt. Hosszú a szezon, vannak meccsek, ahol nagyobb a különbség, vannak szorosak, mint a mai, de a jó csapatok le tudnak zárni ilyen találkozókat.”

Somogyi Balázs, vezetőedző – DAB

„Szeretném megdicsérni a csapatomat, sokat léptünk előre, sokkal szervezettebbek voltunk, mint az előző mérkőzésen. Az első harmad érzelemmentes tapogatózással telt, a második harmadban megjöttek az érzelmek, voltak kiállítások és gólok, közönségszórakoztató játékot láthattak a nézők, a harmadik harmadban mindkét csapat küzdött a győzelemért, de ebből ma az UTE jött ki jobban. Így is büszke vagyok a fiúkra, megyünk tovább!” 

videók