CSAK ÚGY, MINT 20 ÉVE
Mint 2004 januárjában a csarnokavatón, ezúttal is öt góllal vertük meg a DVTK csapatát a Megyeri úton. Az akkori 8:3 után most 5:0-ra győzött az Újpest, vagyis a kapuban Rajna Miklós első shutoutját érte el az Erste Liga aktuális szezonjában.
ÚTNAK INDUL A KORONG - 2024-BEN IS!
A 20 éve megnyitott Megyeri úti jégcsarnokban ugyanúgy a DVTK lesz a lilák ellenfele, mint 2004. január 4-én. Ha ezúttal is nyernénk 8:3-ra, mint a két évtizeddel ezelőtti nyitómeccsen, akkor azzal valószínűleg mindenki kiegyezne Újpesten.
JÓ JÁTÉK UTÁN ÚJABB VERESÉG
Öt az ötben jobbak voltunk a Brassónál, de sok kiállítást szedtek össze ezen a meccsen a mieink, és az Újpest emberhátrányos védekezése ezúttal nem volt eredményes. A kék-sárgák a második harmadban három gólt szereztek előnyben, így hiába nyertük meg az utolsó harmadot, az egyenlítés sajnos nem jött össze, kikaptunk 4:3-ra.
MENEKÜLÉS ELŐRE
Egyre sűrűbb a középmezőny az Erste Liga tabelláján, egy-egy győzelem vagy vereség három-négy helyezést is jelenthet előre vagy hátra. Az év utolsó meccsén éppen egy Brassó elleni győzelem segíthetné hozzá csapatunkat ahhoz, hogy minél inkább megvethesse a lábát a felsőházban.
SZÍNVONALAS MECCSEN KAPTUNK KI
A nagy gólok és szép megoldások mérkőzésén az Újpest felállt kétgólós hátrányból, kétszer is egyenlített, de az utolsó GYHK találatra már nem tudtunk reagálni. A piros-fehérek egy üres kapuba lőtt góllal végül 5:3-ra nyertek a Megyeri úton.
MEGHITT KÉSZÜLŐDÉS A GYERGYÓ ELLEN
A FEHA19 elleni múlt pénteki győzelem óta némi karácsonyi pihenő is jutott a csapatnak, amit játékosaink családi körben töltöttek, de kedden már edzést vezetett a fiúknak Markus Juurikkala. Az Újpest ugyan nem készül revansra, de a Gyergyó elleni újabb fellépés így is pikáns lehet, mert a vendégcsapat rendkívül sportszerűtlenül játszott a Megyeri úton novemberben egymás ellen vívott meccsen, amelyen több játékosunknak súlyos sérülést okoztak, és azóta a két együttes még nem találkozott.
BOMBAGÓLLAL HÁROM PONT
Nehéz, nagyon küzdelmes mérkőzésen múltuk felül a FEHA19 csapatát a karácsony előtti utolsó Erste Liga mérkőzésünkön. Kanadai támadónk, Kyle Just az 58. percben szerzett bombagóllal döntötte el a sokáig döntetlenszagú mérkőzést.
VISSZAKAPASZKODHATNÁNK A DOBOGÓRA
A szerda óta sereghajtó FEHA 19-et fogadjuk pénteken este az Erste Ligában. A mieinknek általában rosszul megy a gyengébb együttesek ellen, ráadásul a fehérvári farmcsapat egyszer már hosszabbítás után megverte a lilákat ebben a kiírásban, viszont ha ezúttal sikerül őket legyőzni, akkor az Újpest az ötödik helyről akár visszakerülhet a dobogóra is.
A KÖZÉPSŐ HARMAD DÖNTÖTT
Egészen a mérkőzés feléig egyenlő erők küzdelmét hozta a szerda esti DAB-UTE összecsapás az Erste Ligában, aztán a hazaiak hét perc alatt ütöttek négy gólt, ezzel eldöntve a találkozót. A végén a becsületgól sem jött össze a liláknak, az Acélbikák 6:0-ra nyertek.
VISSZA KELL VÁGNUNK!
A ligautolsó Dunaújváros fogadja szerdán este az UTE csapatát az Erste Ligában. A DAB-ot idén eddig egyszer simán vertük hazai jégen, viszont december elején meglepetésre 6:3-ra győzni tudtak az Acélbikák a Megyeri úton, ezért pedig jó lenne revansot vennie csapatunknak.