Szlovén csatárunk is a lila-fehérben folytatja a pályafutását!

Anze Ropret is visszatér a Megyeri útra

2018.07.16.

Szakosztályunk vezetésének köszönhetően eddig is nagyon sok jó hírrel szolgálhattunk szurkolóinknak az átigazolási időszakban, de az egyik igazán kiváló hírt a „végére” tartogattuk, hiszen újabb játékosunkkal sikerült megállapodnunk, így az is biztossá vált, hogy Anze Ropret is a Megyeri úton fog pályára lépni a következő bajnokságban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szlovén csatárunk a 2016/2017-es bajnokságban érkezett csapatunkhoz az Olimpija Ljubljana együttesétől (362 EBEL mérkőzéssel a háta mögött, amin 100 pontot szorgoskodott össze – szerk.), és már az első magyarországi idényében 30 mérkőzésen 36 pontot ért el, többek között olyan fontos gólokat szerezve, mint a Dunaújváros elleni, rájátszás hetedik mérkőzésén, hosszabbításban lőtt találata.

 

A tavalyi bajnokságban is sikerült neki pont per meccses mutatóval zárni (43 találkozón 47 pontot gyűjtött – szerk.), így kiérdemelte a rájátszás legértékesebb játékosa által viselt arany sapkát csapatunkban.

 

Akárcsak Andrej Hebar, úgy ő is pályára lépett a Magyarországon rendezett Divízió 1-es világbajnokság mind az öt mérkőzésén.

 

Támadónk így nyilatkozott honlapunknak: „Nagyon örülök, hogy sikerült mindenben megállapodnom az UTE-val, és hogy jövőre is itt játszhatok. Sajnos a tavalyi bajnokság vége egy kicsit csalódás volt a számomra, hiszen nem sikerült túljutnunk a Brassó ellen a negyeddöntőben. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy idén sikerüljön bekerülni a bajnoki fináléba, és ott a lehető legjobb eredményt érjük el a csapattal!

 

SOK SIKERT ÉS SÉRÜLÉSMENTES SZEZONT KÍVÁNUNK!

Vissza Vissza