
EZ NEM INDULT JÓL
Meglepetésre sima Dunaújvárosi győzelemmel kezdődött a Megyeri úton a rájátszás-kvalifikációs párharc. Az Acélbikák hatékonyan kontráztak, és szerencséjük is volt, így 3:1-re múlták felül az Újpestet.

MOST LEHET JAVÍTANI
Nem teljesített az elvárásoknak megfelelően az UTE az alapszakaszban, de még így is elérheti idei céljait, ha a Dunaújvárosi Acélbikák ellen bejut a rájátszásba. A kvalifikációs párharc szerdán kezdődik a Megyeri úton, és négy győzes meccsig tart.

IZGALMAS KI-KI MECCS A TOPCSAPAT ELLEN
Háromszor szereztük meg a vezetést idegenben a BJAHC ellen, de a rozsomákok háromszor egyenlítettek, a hosszabbításban pedig nyertek. Az Újpest így is jó formában várhatja a szerdán kezdődő rájátszás-kvalifikációt.

A KUPAGYŐZTESSEL JÁTSZUNK
Míg egy héttel ezelőtt mindkét csapat a Magyar Kupa négyes döntőjében volt érdekel, addig most vasárnap az Erste Liga-alapszakasz zárófordulójában esik egymásnak a BJAHC és az UTE. Ezúttal a kupagyőztes a pályaválasztó, a mérkőzés tétje, hogy Kangyal Balázsék első helyről várhatják-e majd a rájátszást.
VISSZAVÁGOTT A DEAC
Ezúttal a Debrecen nyert hazai pályán az Újpest ellen, a 4:1-es végeredmény az utolsó percben alakult ki, miután a lilák már levitték a kapusukat. Az eredménytől függetlenül az alapszakaszban hetedik lett a DEAC és nyolcadik az Újpest, így mindkét csapat a rájátszás-kvalifikációba kényszerült.

DEBRECENBE LÁTOGATUNK
A vasárnapi Magyar Kupa bronzmérkőzéshez hasonlóan pénteken este újra a DEAC lesz a mieink ellenenfele, ezúttal az Erste Liga alapszakaszának hajrájában talákoznak a csapatok, az Újpest szempontjából idegenben. A mieink számára már nincs számszerűsíthető tétje a találkozónak, a Debrecen ugyanakkor menekülne a rájátszás-kvalifikáció elől.

MEGVAN A BRONZÉREM!
Dobogós helyen fejezte be a 2022/23-as Magyar Kupa sorozatot csapatunk, miután a bronzmérkőzésen 3:2-re sikerült felülmúlnunk a DEAC együttesét. Az UTE első és harmadik gólját Kiss Patrik szerezte meg.

NEM JUTOTTUNK DÖNTŐBE
A mérkőzés feléig nem volt lényegi különbség a legmagasabban jegyzett magyar csapat és az Újpest között, aztán elhúzott a Volán. Kikapott az UTE végül 6:1-re, így vasárnap a bronzért játszhat a DEAC ellen a jégkorong Magyar Kupában.

NINCS VESZTENIVALÓ A VOLÁN ELLEN
A hétvégén a férfi jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjében játszik az Újpest, ahol az elődöntőben a legmagasabban jegyzett magyar csapat, a Hydro Fehérvár AV19 lesz a mieink ellenfele. A csapat egész héten rendkívül motiváltan készült a kupahétvégre, ahol nagyon számít a szurkolói segítségére.

NAGY GYŐZELEM A TAVALYI BAJNOK ELLEN
Lezárta rossz sorozatát az Újpest az Erste Ligában, miután a lila-fehérek hazai pályán tulajdonképpen simán verték meg a Csíkszeredát 4:2-re. A tavalyi bajnokcsapat rengeteg helyzetet dolgozott ki, de az UTE kapujában Rajna Miklós remekelt.